Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Karel Hirman leköszönő megbízott gazdasági miniszter súlyos hiányosságokról, pénznyelőről beszélt csütörtökön a Dubaji Expoval kapcsolatban, ahol Szlovákia is képviseltette magát még Richard Sulík gazdasági minisztersége idején. Nem kizárt, hogy bírósági eljárás lesz a dolog vége – ha Hirmanon múlik, akkor biztosan.

 

A volt és jelenlegi miniszter között régóta feszült a viszony. Sulík számtalanszor kritizálta Hirmant az energiaválság és a gazdaságpolitika kapcsán, amelyek mögött azért ott lehetett sejteni azt is, hogy Hirman több olyan embert is elmozdított pozíciójából, akiket korábban még Sulík nevezett ki. Sulík legutóbb azzal támadta Hirmant, hogy valójában nem tudja garantálni a lakosság áramellátását az ígért, piacinál alacsonyabb áron.

 

Hirman utolsó hivatalban hozott döntéseinek egyikével alaposan beleszállt Sulíkba. Csütörtökön bejelentette:

 

 hirdetes_400x285  

„A Dubaji Expo esetében nagyon súlyos hiányosságokra derült fény”.

 

A gazdasági expo célja elvileg az volt, hogy Szlovákiát a külföldi befektetők látókörébe helyezze.

 

Hirman szerint azonban az expo szlovák standja egy hatalmas pénznyelő volt, a minisztériumban pedig folyamatosan auditálják az eseménnyel kapcsolatos dokumentumokat.

 

„Közeli barátok kirándulásaivá változott az egész. Saját maguknak kellett volna fizetniük az utat, nem az államnak”

 

mondta Hirman utalva arra az esetre, mikor Sulík egyik dubaji útja alkalmával lánya és egy ügyvédi iroda vezetője is vele tartott, természetesen az adófizetők terhére.

 

Hirman nem nagyon kímélte Sulíkot. Elárulta a sajtónak, hogy az akció kapcsán a rendezetlen számlák összege eléri az egymillió eurót, és ezért bíróság elé viszik az ügyet. 

 

A leköszönő gazdasági miniszter szerint komoly problémák merültek fel a Volvo Valaliky Industrial Park közbeszerzései kapcsán is, amelyek lebonyolítása szintén Sulík hivatalban töltött idejére datálható.

 

Körkép.sk, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.