Május 18-án, a pozsonyi Saffron Hotelben tartja alakuló ülését a Most-Híd. Az ünnepi kongresszus 14.30 órakor kezdődik.

 

A Szövetségből kilépett, a Most-Híd platformhoz tartozó egyének törekvése, ahogy azt a szlovák nyelvű meghívóban írják, hogy „biztonságos otthont” nyújtson a hidasoknak.

 

A terv

 

 hirdetes_810x300  

Solymos László, Rigó Konrád és a többi, a Szövetséget ismét eláruló vegyespárti magyarok elképzelése az, hogy az MKDSZ nevű pártot nevezzék át Most-Hídra.

 

Így az a paradox helyzet áll elő, hogy lesz egy önálló Most-Híd párt, illetve lesz egy Most-Híd platform is, mégpedig a Szövetségen belül. Választó legyen a talpán, aki kiismeri magát ebben a cirkuszban.

 

Gyimesi: Néhány hidas távozott csak, ami megerősítheti a Szövetséget

 

A Körkép.sk úgy tudja, hogy a közgyűlésre Bugár Béla, Bastrnák Tibor, Érsek Árpád, Csicsai Gabriel és több ismert vegyespárti politikus is meghívást kapott. Amennyiben Bugár mégsem vállalja az újbóli nyílt politizálást, a háttérből minden bizonnyal komoly befolyásra fog törekedni a formációra.

 

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke tegnap elmondta, hogy ők ragaszkodnak a Most-Híd platformhoz, hiszen az az alapszabály értelmében továbbra is a Szövetség részét képezi.

 

Elkezdődhet tehát a jogi hercehurca arról, hogy ki lesz jogosul a márkanév, a Most-Híd pártmegnevezés és a logó használatára.

 

 

Míg tehát a Rigó-Solymos vonal a Szövetségből való kilépéssel igyekeznek gyengíteni a párt parlamenti bejutásának esélyeit, addig az Orosz Örs képviselte Összefogás platform bejelentette, hogy hibernálja magát, és nem indul a választásokon, azaz nem lesz rajta a Szövetség-Aliancia listáján.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.