Nyitókép: Pataky Fb-oldala

 

Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere, Kassa megye alelnöke nem lesz rajta a Szövetség-Aliancia parlamenti választási listáján. A Körképnek ezt több, egymástól független forrás is megerősítette.

 

Pataky jelenleg a Most-Híd platform tagja, nem lépett ki a Szövetségből. Azaz nem követte társait, akik ma megalapították a Most-Híd 2023 nevű pártot, az MKDSZ átnevezésével.

 

 hirdetes_810x300  

Forró Krisztián az elmúlt órákban többek között a Tőketerebesi és a Rimaszombati járás Most-Híd platformját hozta fel példaként, mint akik maradnak a Szövetségben.

 

„Továbbra is a Szövetség nevében kívánják segíteni munkájukkal közösségünket”

 

– fogalmazott.

 

Pataky a Most-Híd platform tőketerebesi járási szervezetének tagja. Azzal, hogy személyes részvételével nem segíti a Szövetség-Aliancia listájának parlamentbe való bejutását, kérdés milyen gyakorlati, mérhető, valós támogatásra számíthatnak tőle Forróék.

 

A Körkép.sk elérte telefonon Patakyt, aki nem cáfolta értesüléseinket.

 

„Egyelőre még lista sincs”

 

– mondta. További kérdéseinkre írásban ígért választ.

 

A Körkép.sk úgy tudja, Pataky a Kelet-Szlovákiában viszonylag erős Hlasszal is folytat tárgyalásokat. Kérdésünkre, hogy más párt listáján indul-e a választásokon, nem kívánt válaszolni.

 

„Nem tudok most nyilatkozni, küldjék el írásban a kérdéseiket”

 

– reagált.

 

Patakytól így nem tudtuk megkérdezni azt sem, hogy mit gondol Gyimesi György érkezéséről, illetve a Most-Híd 2023 megalakulásáról.

 

A Most-Híd platform egyes tagjainak távozása kapcsán már Világi Oszkár oligarcha embere, Orosz Örs is elmondta, hogy hibernálják magukat az Összefogás platform részéről és nem indulnak a választásokon. Orosz megyei kollégája, Viola Miklós (MKP platform) ezt közvetve jellemtelenségnek nevezte. Pataky és Orosz így akár összhangban is cselekedhetnek.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.