Nyitókép: SITA/Úrad vlády SR

 

Ľudovít Ódor szlovák miniszterelnök először telefonált Petr Fiala cseh kormányfővel. Ódor szerint a beszélgetés megerősítette a két ország barátságát és Ukrajna állandó támogatását. Ezt a miniszterelnök a Twitteren írta.

 

„Az első telefonhívás Peter Fiala cseh miniszterelnökkel megerősítette Szlovákia és Csehország egyedülálló barátságát, Ukrajna állandó támogatását és azt a törekvést, hogy egy szabályokon alapuló világban éljünk. Örülök a közös munkavacsorának Pozsonyban, amire a jövő heti Globsec-konferencia kapcsán kerül sor”

 

– írta a szlovák kormányfő.

 

 hirdetes_810x300  

A Globsec Bratislava Forum konferencia május 29. és 31. között kerül megrendezésre. A rendezvényen 63 országból 1300 vendég és több mint 160 előadó vesz részt. A 18. évfolyam előadásait az ukrajnai háború, annak Európára gyakorolt ​​következményei és a globális párbeszéd uralja majd. A fő motívum a globális instabilitás leküzdése lesz.

 

A konferencián részt vesz Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Aleksandar Vučič szerb elnök. A konferenciára Ukrajnából is érkezik delegáció. Szlovákiát Zuzana Čaputová államfő és a kormány tagjai képviselik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!