Nyitókép: Körkép.sk

160 ezer szavazat. Ennyi kell ahhoz hogy az adott párt biztosan bejusson a parlamentbe. Elméletileg kevesebb is elég lehet az öt százalékos küszöbhöz, de ez országos választási részvétel kérdése.

 

160 ezer szavazattal külső körülményektől függetlenül garantált a bejutás. Nem, nem összesen kell ennyi magyarnak elmennie szavazni, hanem az adott pártnak összesen van legalább ennyi voksra szüksége.

 

És most nézzük, hogy alakul ilyen szempontból az elmúlt két parlamenti választás:

 

hirdetes

2020

 

Az MKÖ (MKP, Magyar Fórum, Összefogás hármasa) 3,9 százalékot, 112 662 szavazatot szerzett.

A Most-Híd 2,05 százalékot, azaz 59 104 szavazatot szerzett.

Ez összesen: 171 766 szavazat.

A magyarok mintegy harmada nem ment el választani, 30 százaléka pedig szlovák pártokra, jellemzően az OľaNO-ra szavazott.

 

Az országos választási részvétel 65,8 százalékos volt, ebből az összes magyarlakta járás (a Szencit leszámítva) átlagon aluli választási részvételt produkált.

 

Az utolsó párt, amelyik még bejutott a parlamentbe, az 5,7 százalékot, azaz 166 325 szavazatot szerzett Za ľudí volt.

 

2016:

 

Most-Híd: 6,5 százalék, 169 593 szavazat.

MKP: 4,04 százalék, 105 494 szavazat.

MDSZ: 0,09 százalék, 2426 szavazat.

Ez összesen: 277 513 szavazat.

Országos választási részvétel: 59,82 százalék.

 

A magyarlakta járások részvételi adatai ismét – a Szenci járás kivételével – mindenhol az országos átlag alatti eredményt hoztak.

 

Az elmúlt két parlamenti választásokhoz képest 2023-ra gyökeresen megváltozott a kínálat a magyarok számára.

Míg ugyanis az elmúlt két választáson jellemzően két magyar, vagy magyar többségű párt versenyzett a szavazatokért, idén teljesen más a helyzet. Szinte mindegyik szlovák párt indít magyar jelöltet, jelölteket, vagy egyenesen magyar platformot.

 

Vegyük csak sorjában

 

A Progresszív Szlovákiának magyar platformja van, emellett egyik, magyarként is futtatott arcuk Világi Oszkár jóváhagyásával annak egyik közeli munkatársa, a volt főrendőr, Jaroslav Spišiak.

 

A választások egyik esélyesének számító Hlas-SD az olimpikon Erik Vlčekkel oldotta meg a magyar vonalat. A volt olimpikon a nagypolitikához ugyan nem ért, de olimpikonként kellően ismert, ami a komáromi városi testületben is ciklusok óta mandátumot biztosít a számára.

 

Az OľaNO annyi magyar szavazatra mint legutóbb, vélhetően nem számíthat. Igor Matovičék azonban Cseh Péter mellett egy magyar platformot is összeraktak.

 

Az SaS csónakjára végül a liberális Ravasz Ábel kapaszkodott fel, aki így a hidasokról is kiállította a bizonyítványt.

 

És ott van még a Modríval közösen induló, mára már csak a rombolásra öszpontosító Most-Híd 2023, valamint Simon Zsolt hosszú nevű pártja is.

 

Hogy a Smerről, mely könnyen az OĽaNo választási eredményét ismételheti meg a magyarok körében is, ne is beszéljünk.

 

Bővülő kínálat

 

Ha osztunk és szorzunk, láthatjuk, hogy sokkal nagyobb a kínálat magyar szempontból is a magyarok számára. Amit a Szövetség-Aliancia csak koncentrált, tudatosan felépített kampánnyal tud túlharsogni. A kezdés nem volt rossz: Gyimesi Györgyöt leigazolták, a hidasoktól és Simontól pedig megszabadultak. Ezek a lépések a közvélemény-kutatási adatok szerint is láthatóan erősítették a bejutási esélyeket.

Amennyiben viszont a Szövetség eddigi kampányolását megnézzük, mit látunk? Azt látjuk, hogy Gyimesi György teltházas lakossági találkozókon járja az országot, Forró Krisztián pártelnök szintén elkezdte kávézós kampányát. Emellett mindkét politikusnak az óriásplakátjai is kikerültek.

 

És ennyi. Esetleg még 1-2 magyarországi pénzből átadott fejlesztésen való felvonulás. A 160 ezer szavazat megszerzéséhez ennél jóval többre van szükség. Még a jóllakott polgármestereknek is fel kell ismerniük, hogy míg a párt szolgálja őket a helyhatósági választásokban, most pártfegyelemmel akkor is tenniük kell egy országos kampány érdekében, ha személyes ambíciójuk szerint nem érintettek. Ugyanez érvényes a megyei vezetőkre.

 

Fiatalnak lenni nem elég

 

Kifejezetten fontos lesz, hogy miként cselekszenek a veterán politikusok, Farkas Ivánok, Csáky Pálok, Bauer Editek, Mészáros Alajosok, Hrubík Bélák, illetve az összefogásos hibernáltak, és még sorolhatnám. Egy időben hallhattuk, hogy előbbiek félreállnak, hogy a fiatalabb nemzedéknek helyet és lehetőséget adjanak. A fiatal nemzedék sem kellő tapasztalattal, sem mozgósító erővel nem bír még ahhoz, hogy az esetleges lelkesedésük behozza az elvárt számokat. Hogy ebben a helyzetben ki bír munkára kit? A fiatalok a tapasztaltakat, avagy fordítva – nem tudni. Mint ahogy ezt a KDH esetében sem lehet tudni, de a lényeg, hogy így cselekszenek. Enélkül a felismerés nélkül a matek nem jön ki.

 

Megjelentek a kritikus választók

 

Jó hír, hogy most még van idő felpörögni. Meddig van idő? Mindaddig, míg a szlovák pártok nem pörögnek fel a magyarok körében is. Meggyőződéseket lerombolni sokkal keményebb dió, így már sokkal nehezebb dolga lenne a Szövetségnek. Ami egy új fenomén a szlovákiai magyar választó körében, hogy a csüggedt választók mellett a kritikus választók is megjelentek.

 

A közbeszéd témájává vált, hogy ha komolyan gondolja a párt a bejutást, mit kellene tennie, mit kellene máshogy tennie. Megnyugtató erővel bírt egyes hidasok távozása, amely ilyen helyzetben restartot is jelenthet a választói hajlandóságban. A focihoz és a politikához mindenki ért – mondják. A választó biztosan.

 

Mi szóltunk.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.