Nyitókép: facebook.com/olano

 

Az öklök helyett az érvek ütközzenek! – reagált a Szövetség az Igor Matovič (OĽaNO) és Robert Kaliňák (Smer) között lezajlott, tettlegességig fajuló szóváltásra.

 

Amint arról korábban beszámoltunk, Robert Kaliňák rátámadt Igor Matovičra, az OĽaNO politikusának saját gépkocsijában. A két politikus ökölcsapásokkal, rúgásokkal adott nyomatékot véleményének. A rendőrségnek kellett beavatkoznia.

 

Matovič terepjárójával megjelent a Smer nyilvános sajtótájékoztatóján, majd az autójára szerelt hangszórón keresztül elkezdte szembesíteni a Smert saját korábbi döntésével a migránshelyzet kapcsán.

 

Miközben Matovič a mikrofonjába ordítozott, a Smer egyik embere előbb letépte a gépkocsiról a hangszórót, amit Matovič igyekezett visszaszerezni. Ahogy lehúzta az ablakot és kinyitotta az ajtót, Robert Kaliňák korábbi belügyminiszter rátámadt. Dulakodásuk verekedésbe fulladt.

 

Igor Matovič láthatóan védekezett, melynek során a lábait is használta. Dulakodásuk közepette a Kaliňák mellett álló egyik smeres szereplő közben két ökölcsapással arcul is ütötte Matovičot.

 

A történésekre közleményben reagált a Szövetség.

 

„Az öklök helyett az érvek ütközzenek! A szlovák politikusok Dél- és Közép-Szlovákia fejlesztése helyett az egymással való veszekedéssel vannak elfoglalva. Ma, mikor a volt miniszterelnök és a volt belügyminiszter között tettlegességig fajultak a dolgok, felmerült a kérdés, ez már a mélypont, vagy van még lejjebb is? A Szövetség a párbeszéd elkötelezett híve. Ahol már jelen vagyunk, helyi és megyei önkormányzati szinten, képviselőink stabil erőként, partnerként működnek együtt más pártokkal. Itt az idő, hogy ezt a stabilitást az országos politikában is biztosítsuk! Magyar képviseletet a parlamentbe!”

 

fogalmazott a választásokon a 18-as számú listával induló Szövetség.

 

Breaking: Ilyet még nem láttál! Összeverekedett Kaliňák és Matovič – Képekkel, videóval

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!