Nyitókép: SITA/Milo Fabian
Személyiségvédelmi pert indított Robert Fico (Smer-SD) korábbi kormányfő ellen Zuzana Čaputová szlovák államfő, mivel szerinte állandóan durva hazugságokat terjeszt róla a jelenlegi parlamenti képviselő, valamint kitalált dolgokkal gyanúsítja őt.
Martin Strižinec, az elnök szóvivőjének tájékoztatása szerint „az államfő tudatában van annak, hogy közszereplőként nagyobb mértékű kritikát kell elviselnie”.
„Nem köteles azonban elviselni az egyre fokozódó nyilvános zaklatást, és az olyan alaptalan vádaskodásokat, melyek szerint megsérti az alkotmányt, a törvényeket és egy másik hatalmat szolgál. Az ilyen retorikát tényszerű megalapozottság nélkül a szólásszabadsággal való tudatos visszaélésnek tekinti, amelynek célja, hogy gyűlöletet keltsen ellene”.
A szóvivő közlése szerint az államfő meggyőződése, hogy Robert Fico a durva hazugságok többszöri terjesztésével oly módon és olyan intenzitással avatkozik be személyiségi jogaiba, hogy védelmének egyetlen igazán hatékony eszköze a perindítás.
Az államfő szerint okkal tarthatunk attól, hogy amíg a társadalom továbbra is tolerálni fogja az ilyen típusú gyűlöltbeszédeket és koholt vádakat, Fico és a hozzá hasonló politikusok hívei között olyanok is lesznek, akik fizikai erőszakká változtatják a verbális támadásokat.
„Hogy ez nemcsak egy feltevés, hanem valós fenyegetés, azt a közvetlenül az elnöknek és a hozzá legközelebb állóknak címzett ismételt fenyegetések bizonyítják”
jegyezte meg Strižinec, aki szerint a személyiségvédelmi per indításával az államfő elsősorban nem magát védi, hanem azt az intézményt, amelyet képvisel, és ezáltal az egész társadalmat is.
A végső bírósági döntés az államfő szerint segítheti a demokratikus értékek és intézmények védelmét az olyan szóbeli megnyilvánulásokkal szemben, amelyek fő célja a negatív érzelmek terjesztése és a gyűlöletkeltés bárki ellen. Minden olyan társadalom veszélyeztetve van, amelyben a hazugság és a gyűlölet győz – véli Čaputová.
Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: Robert Fico Zuzana Čaputová
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!