Nyitókép forrása: 

 

Mikuláš Dzurindának és Simon Zsoltnak vissza kellene lépnie a választásoktól, jelentette ki Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke a TA3 választási műsorában hétfőn este. A stúdióban Forró Krisztián mellett Milan Krajniak a Sme rodinából, Veronika Remišová az OĽANO-val közösen induló Za ľudíból és Milan Majerský, a KDH elnöke vett részt.

 

„Ha valóban az embereket akarják szolgálni, tekintettel arra, hogy nincs semmi esélyük bejutni a parlamentbe, szólítsák fel a déli és keleti országrészekben élő választóikat, hogy a Szövetséget támogassák”

 

mondta Forró.

 

Megélhetési válság

 

Forró szerint, tekintettel arra, hogy az emberek nehéz helyzetben vannak és kénytelenek takarékoskodni, az államnak példával kéne elöljárnia, és magán is takarékoskodnia kellene. Utalt az állami intézmények dzsungelében elfolyó pénzekre, illetve arra is, hogy sokkal hatékonyabban kellene kiaknázni az uniós források adta lehetőségeket.

hirdetes

 

A költségvetés állapotának javítása kapcsán kijelentette, hogy a Szövetség adott ágazatokban támogatja bizonyos nagyvállalatok extraprofitjának megadóztatását is.

 

Migráció

 

Forró emlékeztetett, hogy a kormány továbbra is tétlen a migráció kérdésének megoldása kapcsán, pedig a Szövetség már hónapokkal korábban figyelmeztetett az illegális bevándorlás szezonális növekedésére.

 

A Szövetség elnöke nem tartja jó megoldásnak a Magyarországgal közös határszakasz lezárását, tekintettel a koronavírus-járvány idején tapasztalt nehézségekre, mikor a határellenőrzések és lezárások miatt az emberek nem jutottak el munkába.

 

A valódi megoldás szerinte az EU külső határainak védelme, és ebben Szlovákiának segítenie kell az olyan frontországokat, mint Magyarország és Olaszország.

 

Záróbeszéd

 

A műsor végén az egyperces összefoglaló üzenetében Forró elszögezte:

 

„Itt az idő, hogy megerősödjünk, és együtt, közösen tudjunk fellépni a régióink és közösségünk érdekében”

 

fogalmazott.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.