Nyitókép: TA3 live, reprofoto
„Egyetlen felvidéki magyar politikai párt létezik csak, melynek minden esélye megvan arra, hogy bejusson a parlamentbe. A Most-Híd mint olyan, jogilag már nem létezik. A hidasok 90 százaléka a Szövetségben maradt. Az, hogy létrejött egy másik, hasonló nevű párt, minden, csak nem korrekt eljárás”
– nyilatkozta a Szövetség Országos Tanácsának elnöke.
A 18-as lista 2. helyén induló Pandy Péter (Most-Híd platform) a TA 3 szeptember 25-i választási műsorának vendége volt. Vitapartnere a Hlas színeiben Denisa Saková korábbi belügyminiszter volt.
Pandy a mérhetetlen pártokba távozókra vonatkozó kérdésre elismételte, hogy egyáltalán nem Gyimesi György érkezése volt a valódi probléma számukra.
“Egóproblémákkal küszködnek, akik inkább elhagyták a magyar közösséget, mert nem tudták átültetni saját akaratukat”
– fogalmazott Pandy, aki szerint a magyar érdeket védő politikusok továbbra is a Szövetségben vannak.
“Együtt erősek vagyunk, egyedüli esélyesek a bejutásra, hogy ott a régiók hangjai lehessünk,” húzta alá Pandy.
A politikus a műsorban megismételte a párt választási programjának sarokpontjait. Azaz, hogy az ország déli és keleti régióiban a magyarokkal együtt élő másfél millió állampolgár is ugyanolyan életszínvonalat érdemel, mint a pozsonyiak, vagy a nagyszombatiak. Hogy ez ma nincs így, példaként az út- és vasúthálózatban tapasztalható évtizedes lemaradást, egészségügyi ellátást, munkahelyteremtés terén tapasztalható hiányosságokat említette.
“Azért van szükség a Szövetségre a parlamentben, hogy ezeket a kérdéseket az asztalra tegyük,”
hangsúlyozta a televíziós szereplésén szolid teljesítményt nyújtó Pandy. A műsor felvétele itt visszanézhető:
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.