Nyitókép forrása: rtvs
Lehet szó kiegyensúlyozott költségvetésről, de nem a családok kárára, hanem inkább a hadi kiadásokat kellene visszafogni – többek között erről is beszélt Gyimesi György, a Szövetség jelöltje a közmédia választási műsorában, ahol Jaroslav Naď (Demokrati) volt védelmi miniszterrel és Erika Jurinovával, az OĽANO listavezetőjével vitázhatott. A vita során előkerült a magyar kártya, de szerencsére Naď megszokott arrogáns és leereszkedő magatartása nem maradt reakció nélkül.
A közmédia moderátorai ugyanis most arra repültek rá, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden részt vesz a Nagygéres és Nagyrozvágy közötti határátkelő ünnepélyes átadásán. A műsorvezetők felvetették, hogy ezzel a magyar külügyminiszter beavatkozik a szlovákiai választási kampányba.
Gyimesi kiemelte, hogy nem választások előtti találkozóról van szó, hanem egy olyan határátkelő átadásáról, amelynek megvalósulására Jaroslav Naď még miniszterként áldását adta.
Naď azonban egyértelműen választási húzásnak tekinti az átadót annak időzítése miatt.
„Szerintem ez beavatkozás a választási kampányba. (…) Ez egy újabb példa arra, amikor Szijjártó Péter Szlovákiába jön és teljesen a diplomáciai szokásokkal szemben cselekszik”
mondta Naď. Érdemes kiemelni, hogy a 3 százalékon megrekedő Demokratinak már csak matematikai esélye van ledolgozni a hátrányát, és újabban szélsőségesen magyarellenes kijelentéseket is tettek.
Korábban ugyanis Naď mindig óvatosan fogalmazott a magyar kormány tagjaival szemben, például kitalációnak nevezte Rastislav Káčer állítólagos titkosszolgálati jelentéseit az állítólagos magyar revizionista tervekről. Most azonban pár nap leforgása alatt Andrea Letanovskától hallhattuk, hogy nyíltan fenyegetésnek nevezte a magyar kormányt.
Naď és Gyimesi nem csak ebben a témában kerültek szembe. Gyimesi kiemelte
„Soha, ismétlem, soha sem hagyjuk, hogy az embereken spóroljanak. Hatalmas mozgásterünk van a takarékoskodásra például a védelmi kiadások terén. Most több mint a GDP 2 százalékát akarják költeni védelemre, mert Szlovákia elajándékozta a teljes légvédelmét és minden egyebet, erre most az USA-tól akarnak vásárolni. Mi azt mondjuk, hogy nem, hiszen ezzel egyidőben az Ódor-kormány el akarja venni a 13. nyugdíjat, csökkenteni akarja az anyasági támogatás időtartamát, és el akarja törölni a megszületett gyermek után járó úgynevezett kocsipénzt”
mondta.
„Mi ezt nem hagyjuk. Azt mondjuk, hogy újra be kell vezetni a bankadót. Nem a korábban működő bankjárulékot, hanem a bankadót. (…) Az emberek nyomorúságán nyerészkedő cégeknél kell keresni a pénzt. Vegyük azt, hogy a Slovnaft a tavalyi évben milliárdos nyereséget realizált”
fogalmazott.
A védelmi kiadások csökkentése miatt az egykori védelmi miniszter Naď alaposan felhúzta magát, ellenérveket viszont nem nagyon tudott mondani. Próbált azzal terelni, hogy a védelmi kiadásoknál különösebb kiadások nincsenek kilátásban, mert amit akartak, annak megvalósítása már elkezdődött.
Erre kontrázott Gyimesi, megemlítve a Viper helikoptereket, amely ajánlat elfogadását még mindig fontolgatja a védelmi minisztérium.
A Viper helikopterekről a következőket kell tudni:
- Naď és Eduard Heger még mikor kormányon voltak, azzal indokolták a MiG-29-es vadászgépek (egyébként alkotmányellenes) átadását Ukrajnának, hogy mindössze 100 millió euró hozzáfizetés fejében amerikai Viper támadóhelikoptereket kapnak kompenzációként az USA-tól.
- Azóta kiderült, hogy a valódi kiadások a helikopterek megvételére 380 millió euró, plusz vámok és illetékek, szállítás, plusz a karbantartás, ami szintén komoly összeget jelent. A sajtóban megjelentek olyan becslések, hogy a MiG-ek elajándékozása mindent egybevetve 800 millió eurónál is többe fog kerülni.
Naď mindenesetre kiállt amellett, hogy Szlovákia védelmi kiadásait a GDP arányában növelni kell.
Később Gyimesi újra kontrázott, és megjegyezte:
„Nemcsak nekem, hanem mindenkinek megvan a véleménye a védelmi kiadásokról, akik a családok és nem az Egyesült Államok pénztárcáját akarják megtömni”
mondta Gyimesi.
Az egészségügy kapcsán Gyimesi elmondta, hogy nemcsak a gyermekorvosok kapcsán vannak problémák, hanem az összes korház helyzetét meg kell oldani.
„Hosszú távon több orvosra, nővérre van szükségünk. Mi azt javasoljuk, hogy a komáromi egyetemen legyen orvosi kar is. Rövid távon pedig nem egyezhetünk bele abba, hogy korlátozzuk a gyermekes családok egészségügyhöz való hozzáférését. Több pénzt kell az egészségügyi rendszerbe irányítanunk, (…) a gyermekorvosok bérét meg kell emelni, ott kell őket megtartani, ahol vannak úgy, hogy anyagilag motiváljuk őket”
szögezte le.
Egyperces záróbeszédében kiemelte:
„A Szövetség Szlovákia szuverenitása, a családok védelme mellett áll, nemet mondunk a migrációra, mert Szlovákia polgárainak joga van eldönteni kivel és hogyan akarnak együtt élni”
fogalmazott.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
anon
2023. szept. 28. 15:54A sme portál több cikke alatt elkezdett megjelenni egy másolt hozzászólas. Arra szólít fel, hogy ne adják a három magyar kötődésű pártra a szavazatukat. Ez valójában a Szövetséget érinti leginkább, mivel a többi "magyar" kötődésű párt átverés és súlytalan. Azzal érvel az hozzászóló agitátor, hogy a szavazat elveszhet. Itt az én meglátásom: KELL MAGYAR KÉPVISELET, NEM LESZ MÁS, KI KIÁLLJON MELLETTÜNK. AMIKOR IGÉRETEKET TETTEK (pl. magyar paltform, miegymás), CSÚPÁN PARASZTVAKÍTÁSNAK "BIZONYULT". SZERINTEM JÓ ESÉLYÜNK VAN ELÉRNI, HOGY MEGLEGYEN A PARLAMENTI KÉPVISELET. ÉS HA NEM IS LENNE ILYEN JÓ AZ ESÉLYÜNK, SEM ÉRDEMES MÁSRA ADNI, MERT NEM FOGNAK ÉRTÜNK TENNI SEMMIT. AKKI AZZAL IJESZTGET, HOGY KILÉPÜNK AZ eu-BÓL VAGY BÁRHONNAN, AZOK OSTOBA FANTAZMAGÓRÁK. Szlovákia sosem csinált semmit önállóan a külpolitikában és sosem fog. Csak az dől el, hogy lesz-e hangunk, tudjuk-e fejleszteni a Magyar-Magyar kapcsolatokat (amire annyira érzékenyek), vagy halgass lessz a nevünk. Senki más nem fog velünk kapcsolatokat építeni, csak a Magyar-Magyar kapcsolatokra (itthon, és több határon keresztül) számíthatunk. A fejlődéshez, boldoguláshoz nélkülözhetetlen a konektivitás és jó kapcsolati infrastruktúra. Számunkra ezt főleg az egymás közti kapcsoaltok teszik lehetővé. Ahogy láthattuk, sok szlovák párt csak rizikót lát bennünk, el akarnak szigetelni, hogy a hangunk ne is hallatszódjon. Szlovák pártokkal előbbre nem jutunk, de saját megszervezésünkkel előbbre juthatunk.
anon
2023. szept. 28. 16:00A minap pl. egy sas-es képviselőjelölt Horthy kassai beszédével riogatott és uszította az embereket a fb-reklámjában. Ahelyett hogy bocsánatot kértek volna tőlünk a sok 20. századi gazságért, netalán kompenzálják az áldozatokat, csak megszégyenítenek és uszító kampányok céltábláivá tesznek minket. (Gyakran arra hivatkoznak, hogy "magyarosítás", ami sokkal inkább kamu. Ha olyan lett volna a magyarosítás, mint ami nekünk kijutott, nem lenne orszéguk és nemzetük. Fényrederül valaha az igazság, vagy a hazugság győzedelmeskedik?)
A kommenteket lezártuk.