Ami tegnap a paralmentben zajlott, nem káosz volt. A visszajelzésekből egyértelmű, hogy politikai játszma volt. Visszajátszva: Egészen 23 óra 40 perc 13 másodpercig Kotlebáék együtt szavaztak a kormányzó többséggel. Fél perccel később Madej módosító javaslatát máodik olvasatban hirtelen váltottak. Ebben a pillanatban a Smer elvesztett 14 szavazatot és az alkotmányos többséget.

 

(…) Ficonak számolnia kellett Kozlebáék támogatásával, a korábbi szavazások mind erre utaltak. Biztos, hogy a szavazás alatt nem születhetett semmilyen háttéralku Fico és Kotleba között az utolsó pillanatban, nem volt rá idő. Fico pedig az ilyen sorsdöntő pillanatokban semmit sem bíz a véletlenre, tehát biztos volt Kotlebáék támogatásában, vagyis még a szavazás előtt tárgyalhatott Kotlebával, aminek eredményét láthattuk, mikor a két párt együtt szavazott.

 

Kotleba nyilván nem tartotta be a Ficoval kötötte egyezséget, amely Szlovákiára nézve hosszútávú következményekkel jár majd. (…) Robert Fico minden külső jelzés szerint megpróbált politikai szövetséget közni Kotlebával, de elbukott. Vagy, ha úgy jobban tetszik, Fico az egész politikai spektrumnak megmutatta, hogy Kotlebára nem lehet számítani.

 

 hirdetes_810x300  

Tegnap éjfél előtt két dolog történt: ne törték meg a hatalommegosztás elvét, ls Kotlea világossá tette kollégáinak, hogy vele nem egyeznek ki. Ami nem olyan rossz hír.

 

Postoj.sk, Čo vyplýva z Kotlebovej zrady

Nyitókép: Postoj.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!