Azok is megbékéltek a biciklisávval a belvárosban, akik tavaly még üvegszilánkokat szórtak rá az átadáskor

 

Dunaszerdahelyen a tavaly kialakított belvárosi kerékpárút bővítését tervezi a városi önkormányzat. Európai uniós források igénylésére adnak be pályázatot a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumhoz, amit a képviselők egyhangúlag támogattak. Mivel most európai uniós forrásokból lehetőség kínálkozik a kerékpárút-hálózat bővítésére, Hájos Zoltán polgármester szerint ki kell használni ezt az alkalmat. Ráadásul kerékpártárolók építésére is pályázhat a város, ezekre szintén nagy szükség lenne.

 

 

 hirdetes_810x300  

A tervek azzal számolnak, hogy a közeljövőben a járásbíróság épületétől a vasútállomásig létesülne új kerékpársáv és a városból kivezető Pozsonyi útra kapcsolódna rá. A város két pontján zárható kerékpártároló is létesülne, az egyik a buszpályaudvarhoz közeli Štúr utcán, a másik pedig a városközpontban.

 

Dunaszerdahely belvárosában tavaly nyártól kezdték meg a mintegy két kilométernyi kerékpárút kialakítását és felfestését, ez azonban nem volt bonyodalmaktól mentes. A bicikliút terve éles vitákat váltott ki nemcsak a képviselő-testületben, hanem felháborodtak a Fő utcán működő kisboltok tulajdonosai is. A kerékpárút-projekt az üzleteik előtti parkolók megszüntetésével számolt, hiszen a parkolók helyére tervezték a biciklisávot. A bolttulajdonosok fórumon vitatták meg a helyzetet a polgármesterrel.

 

Főrum a Fő utcai parkolásról.

 

Elmondták aggodalmaikat, hogy a közeli parkolási lehetőség megszűnésével a forgalmuk visszaesésétől tartanak. A polgármester úgy vélte, olyan megoldást kell keresni, hogy az üzlettulajdonosok is elégedettek maradjanak, az árufeltöltés is zavartalan legyen, de a kerékpársávra is szükség van a biciklisták biztonsága érdekében. A boltok előtt megszűnt parkolási lehetőségeket pedig, ahogy a polgármester megígérte,  elérhető közelségben pótolták. Azóta több hónap eltelt, de egyetlen bolt sem zárt be, jóllehet a Fő utcai parkolóhelyek közvetlenül a boltok előtt megszűntek.

 

Miután hosszas viták után a képviselő-testület is áldását adta a kerékpársáv létrehozására, tavaly nyáron elkezdődött a biciklisáv kijelölése, majd felfestése a Nagyabonyi út és a Szabó Gyula utca kereszteződésétől a Fő utcán át egészen a Tescóig. Máig nem tudni, hogy pontosan kik, de az ellentáborból azzal próbálták valakik a biciklisták kedvét szegni, hogy üvegszilánkokat szórtak több helyen a frissen felfestett biciklisávra. Ez a furcsa tiltakozás szerencsére, csak átmenetinek bizonyult és azóta nem ismétlődött meg.

 

 

Az eltelt hónapok alatt a gépjárművezetők is megszokták a kerékpárosok jelenlétét, bár nem túl sok biciklistát látni a kerékpársávban közlekedni. A város vezetése a biciklisávok kijelölésével a kerékpáros közlekedést igyekszik népszerűsíteni, ami hozzájárulhatna a közlekedési dugók elkerüléséhez, amelyek a reggeli és a délutáni csúcsban főleg a belvárosban alaposan próbára teszik a gépkocsivezetők türelmét.

 

P. Vonyik Erzsébet

 

Képek: Dunaszerdahelyi városi portál

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!