Halálának első évfordulójára megjelent gömöri és nógrádi népmesékből gyűjteményes kötete, A lólábú vőlegény címmel.

 

Egy éve, hogy meghalt a felvidéki magyar újságírás egyik legmeghatározóbb hangja, egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb személyisége, D. Kovács József, a Pátria Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Váratlan halálával pályája megtört, de az emléke él.

 

Családja, barátai sokat tesznek emléke, szellemi hagyatéka, s korábbi munkái ápolásáért. Ennek az áldozatos elkötelezettségnek az eredménye, hogy a szomorú évfordulóra megjelenhet D. Kovács József gömöri és nógrádi népmesékből összeállított gyűjteményes kötete az AB ART kiadásában, A lólábú vőlegény címmel. A könyvbemutató szülőfalujában, Dobfeneken lesz április 22-én.

 hirdetes_810x300  

 

 

Az ünnepi megemlékezés délután 15 órakor szentmisével kezdődik a helyi római katolikus templomban. Ezt követően a megemlékezés a dobfeneki művelődési házban folytatódik 16.30 órától. A vendégeket a község polgármestere, Kati Erika köszönti.

 

Gömöri tájakon D. Kovács Józseffel – Kovács Balázs kisfilmjével, hangképes összeállítással idézi meg édesapja életpályáját: gondolatait, hangját, szülőföldjéhez való kötődését.

 

Az AB ART kiadásában megjelent D. Kovács József gömöri és nógrádi népmesékből összeállított gyűjteményes kötete, újraszerkesztve, A lólábú vőlegény címmel. Ebből mond el egy mesét Tóth Dávid mesemondó, s a kötetet annak szerkesztője, Száraz Pál méltatja.

 

A kollégák, a barátok nevében Molnár Judit újságíró mondja el gondolatait, a közös szerkesztőségekben megélt éveket megidézve.

 

D. Kovács József több mint három évtizedig élt távol Gömörtől, de soha nem szakadt el a vidéktől, Gömörországtól, a palócságtól. Erről a láthatatlan, de mindennél erősebb kötelékről beszél B. Kovács István.

 

A családi gyökereken túl őszinte barátságok is a vidékhez kötötték, az óbásti Tóth Éva barátságuk jegyében szól majd.

 

Megemlékezik a barát, a kedves. Jakab Erika idézi meg gondolatait, legbensőbb világát, a versekbe öntött érzéseit. S végül a család nevében Borbás Jenő szól a résztvevőkhöz.

 

A szervezők – a család és a község sok szeretettel várnak mindenkit a megemlékezésre, akinek fontos volt D. Kovács József, az ő tiszta hangja, embersége, elhivatottsága, hogy emlékét őrizzük és ápoljuk.

/x/

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.