Ember

Anyaföldből kiszakítva

A II. világháború végével a magyarság szenvedései nem értek véget. Edvard Benes, bukott cseh elnök a front átvonulását követően emigrációjából Kassára merészkedett, hogy a “szép új világ” kormányprogramját kihirdesse, és álmai Csehszlovákiáját újból a térképre rajzoltassa. Természetesen immár egy magyarok és németek nélküli állam víziója lebegett a gyűlölettel teli elméjében.

 

A következő években a kiszolgáltatottság és megaláztatás várt a felvidéki magyarok tömegeire. Szülőföldjükről, otthonaikból elűzték, rokonaiktól elszakították őket. A cél: a magyar kérdés megoldása, vagyis a Szlovákia területén élő magyarság ki- és széttelepítése.

 

A Magyar Országgyűlés 2012.12.03-án hozott határozata értelmében április 12-e, a felvidéki otthonaikból kitelepített magyarok emléknapja. Ennek alkalmából történtek megemlékezések Gömörben is.

 

Istentiszteletre gyülekeznek a hanvai férfiak…nők és gyermekek már a templomban

 

 

Az újonnan kihelyezett emléktábla a templom falára függesztve

 

Nagy Ákos Róbert lelkipásztor igehírdetésében emlékezett meg a kitelepítésekről

[stw]

 

 

„A Szentírásban találunk példát a szülőföldről való elűzettetésre. Az a nép átélte a megpróbáltatásokat és fennmaradt, mert tudta, hogy honnan jön és merre tart. Mi, magyarok itt a Felvidéken tudjuk, honnan jövünk. Kérdés, hogy merre megyünk tovább…”

 

Hanván, a virágvasárnapi istentiszteleten a kitelepítések átélői is köztünk voltak

 

Elevenen él még az emléke a csehországi kitelepítéseknek, és az ezt követő lakosságcserének Gömörben is, ahol a homogén magyar etnikai tömb megbontása céljából módos gazdaembereket, papokat, tanítókat és családtagjaikat szemeltek ki az elhurcolásra. A deportálások a kemény téli fagyban is zajlottak 1947 februárjában, ingó és ingatlan vagyonaikból kiforgatván az áldozatokat egy batyuval a hátukon vagonírozták be.

 

Bevagonírozás

             

 

Ma is élnek tanúi ezeknek a 70 évvel ezelőtti vészterhes időknek, bár ha nem faggatják, nem szívesen beszélnek minderről. A fájdalom, amelyet egy földműves gazda érez, mikor ősei földjétől elszakítják, becsületes, kétkezi munkájával fölépítgetett vagyonából kiforgatják, nehéz elképzelni. Ha az erős hit nem segítette volna ezeket az embereket, talán túl sem élik. Sajnos még így is rengeteg áldozata akadt a történéseknek.

 

Menekülés, szökés közben, vagy egyszerűen a megpróbáltatások terhe alatt sokan odalettek. Volt, aki önkézzel vetet véget az életének, volt, aki az idegen földön hasonlott meg, vált lelki ronccsá. Persze a legtöbb magyar, mint már annyiszor a történelmünkben ezeket a kínokat is túlélte, megpróbált helyt állni az új környezetben, nincstelenül, cselédként is.

 

Magyar menekülők a Dunán

 

Az II. világháború után újraformálódó Csehszlovákia állameszménye egy “tiszta” szláv nemzetállam, melybe a 3 millió német és az 1 millió magyar nem fért bele. Mivel az etnikai határok elég jól kirajzolódtak mind cseh, mind szlovák területen, viszonylag egyszerű lehetett volna a szláv nemzetállam megrajzolása. Azonban ha az őshonos lakosságra nem is, a területre igényt tartott a prágai vezetés, a “győztes” fölényével diktálva. A nagyhatalmak a német kérdés “megoldása” fölött szemet hunytak.

 

Így mindenféle kegyetlenségek közepette hajtották át kezdetben szó szerint, aztán bevagonírozva a 3 milliós német kisebbség csaknem egészét a határon. Ez várt a magyarokra is, legalább is a cseh elképzelés szerint. Ehhez azonban a nagyhatalmak (a Szovjetuniót kivéve) nem járultak hozzá.

 

Csehszlovákia szétesése 1938-39.

 

A mesterségesen, nagyhatalmi védnökség alatt megrajzolt mozaikállam törvényszerűen esett szét darabjaira az első nagyobb háborús konfliktusban. Összetartó ereje, az Antant megroppanásával sorra repedeztek a Kis-Antant többi államai is. Talán felfoghatatlan a mai eszünkkel, de mindezért  (a német mellet) a magyar polgári lakosságot illették kollektív bűnösséggel, ezért pedig teljes jogfosztás járt.

 

Érdekes módon a fasiszta szlovák bábállam háborús bűnei (Lengyelország megtámadása, 1942-ben a Hlinka Gárda 58000 szlovákiai zsidót deportált brutális módszerekkel náci haláltáborokba…stb.) fölött a nagyhatalmak szemet hunytak. Sőt, a szlovák hatalmi berendezkedés – hivatkozva a besztercebányai felkelésre – a csehszlovák mítosz védőszárnya alá, a „győztes fél” oldalára sompolyogva mutogatott háborús bűnök vádjával a magyarokra.

 

A kollektív bűnösség elve összeegyeztethetetlen bármilyen emberi jogi normával. A magyarok és németek ilyen megbélyegzése, az újraéledő csehszlovák államból való távozásra próbálta ösztönözni ezeket a nemzeti kisebbségeket. Hogy lássuk, milyen mértékű jogfosztásról beszélünk, álljon itt a benesi dekrétumokat követő néhány jogfosztó intézkedés:

 

– a magyarok vagyonának állami felügyelet alá helyezése

– a magyar közalkalmazottak elbocsájtása, nyugdíjuk megvonása

– a magyar nyelvhasználat betiltása az egyházi szertartásokon

– a magyar papok Szlovákiából való kiutasítása

– a magyar hallgatók kizárása az egyetemekről

– a magyar kulturális, társadalmi egyesületek feloszlatása, vagyonuk elkobzása

– a magyarok házaikból, lakásaikból kártérítés nélkül kitehetők

– a magyarok üzleteinek, műhelyeinek zárgondnokság alá vétele

– a magyarok bankbetétjeinek befagyasztása

– közhivatalokban tilos a magyar nyelvhasználat

– magyar újság, könyv kiadása tilos, magyar rádió nem működhet

– magyar ember polgári keresetet nem indíthat, vádló nem lehet

– magyarok közmunkára bármikor, bárhová, bármennyi időre igénybe vehetők „államérdekből”

 

A szlovák-magyar lakosságcsere ötlete Prágában született meg, amelybe a magyar külügy nem akart belemenni. Erre válaszul, mintegy zsarolásként a csehszlovák hatóságok elkezdték a szlovákiai őshonos magyar lakosság, a németektől kiüresedett, csehországi Szudéta vidékre való széttelepítését, amelynek leállítása érdekében végül 1947.02.27-én aláírták a lakosságcsere egyezményt. Virágzó magyar közösségek kerültek úgymond lefejezésre ezáltal, mivel a kötelező érvényű kitelepítési felszólítást válogatva küldték ki a közösség előjárói részére. Helyükbe Magyarországi szlovákok gyengébb egzisztenciájú rétege érkezett a nagy energiákat felemésztő cseh propaganda-hazugságoknak bedőlve, vagy a jobb élet reményében.

 

A lakosságcsere egyezmény aláírása (1947.02.27.) és annak szellemi “atyja”, Edvard Beneš

 

Tornalja vidékén alig akad olyan család, melyet közvetlenül, vagy közvetve ne érintett volna a kitelepítés valamelyik hulláma. Mégis, viszonylag ritkák voltak a megemlékezések. Mintha az idősek már nem szeretnék ezzel, a mai ésszel felfoghatatlan tortúrával terhelni a gyermekeik, unokáik lelkét. Idén azonban a régió több településén is,  Gömörfalván, Hanván, Beretkén, Uzapanyiton, Felsővályban és persze Tornalján voltak és lesznek ilyen témájú események.

 

Április 12-én a tornaljai Kainczy Ferenc Alapiskolában rendhagyó történelemóra folyt, amely ezt a témakört dolgozta föl. A nyitott óra érdekessége az volt, hogy a “Határtalanul” program keretében látogatóba érkező putnoki iskolások a tornaljaiakkal együtt hallgatták meg az órát.

 

Rendhagyó történelem óra a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskolában

 

Az esti, városi rendezvényen dokumentumfilmmel egybekötött történelmi előadást hallhattunk a tornaljai Rákóczi Magyarházban, ahol az egykori eseményeket gyerekként átélők is jelen voltak, néhány eredeti dokumentummal és hiteles elbeszélésekkel gazdagítva a megemlékezést.

 

Hanván, Tompa Mihály lelkipásztori szolgálatának és végső nyughelyének helyszínén virágvasárnapi istentisztelettel, templomi előadással és filmvetítéssel emlékeztek meg, és emléktáblát helyeztek el a templomban.

 

 

Ez a „levél” Sajógömörre érkezett:

 

„Igazolom, hogy az ön neve szerepel a csehszlovák kormány által a magyar kormányhoz 1946. augusztus hó 26-án átnyújtott eme névjegyzékén, mely a Magyarországra való áttelepítésre jelöl ki a lakosságcsere tárgyában létesült egyezmény VIII. cikk alapján magyar nemzetiségű személyeket.”  (A kitelepítésre felszólító okirat)

 

A harkácsi (ma Gömörfalva) eseménysorozatot több szomszédos falu érintettjeinek tiszteletére rendezték, és talán a legnagyobb számmal itt gyűltek össze az emberek. Koszorúzás a faluból kitelepítettek emlékművénél, folklórműsor, filmvetítés, előadás volt a program, valamint beszélgetés az események átélőivel. A rendezvényt nyitó szentmise prédikációjának csontig hatoló igazsága a felvidéki magyarok meghurcoltatását állította párhuzamba Pilinszky János gondolatával:

 

“Hogy megtörténhetett, az gyalázat. De, hogy megtörtént, az szent!”

 

A a csehországi kitelepítés mintegy 60 ezer magyart érintett akik azonban többségükben 1-4 éven belül vissza kerültek valahogyan a szülőföldjükre. A lakosságcserével és ezzel összefüggésben Magyarországra települtek 100 ezres nagyságrendű tömegeinek túlnyomó része sosem települt vissza felvidéki otthonaiba.

 

„Igazolom, hogy az ön neve szerepel a csehszlovák kormány által a magyar kormányhoz 1946. augusztus hó 26-án átnyújtott eme névjegyzékén, mely a Magyarországra való áttelepítésre jelöl ki a lakosságcsere tárgyában létesült egyezmény VIII. cikk alapján magyar nemzetiségű személyeket.” (A kitelepítésre felszólító okirat)

 

A legnagyobb demográfiai hanyatlást azonban mégsem a számbeli veszteségek okozták, hanem az a lélek- és közösségrombolás, mely olyan nagy múltú néprajzi, gazdasági egységek, mint pl. Gömör vagy Csallóköz társadalmi átstrukturálása folytán ment végbe. Ez a folyamat sajnos a jelenkorban is tart, és a 70 évvel ez előtti események okozta védekező mechanizmusok, végső soron okai lehetnek a napjainkban tapasztalható magyar önazonosság feladásának a felvidéki magyarság körében.

 

 

Több interjú alkalmával megbizonyosodtam arról, hogy a magyarság vállalása, és újabban főleg a magyar állampolgárság felvétele olyan tudat alatti válaszreakciókat szül az érintett generációban, melyekben ezen kötődések vállalása összefüggésben áll az egzisztenciális veszélyeztetéssel. Valahol természetes, hogy ezektől, a lét és nemlét határán táncoló élethelyzetektől a szülők meg szerették volna kímélni a gyermekeiket, unokáikat.

 

Ha a történelem megpróbáltatásaiból megerősödve szeretnénk kilábalni, akkor viszont szembe kell néznünk a múlt eseményeivel, meg kell ismernünk, hogy mi és miért történt. Meg kell találnunk hibáinkat, gyenge pontjainkat  és nem utolsósorban a megerősödésünk zálogát, a nemzeti egységet. A ki- és áttelepítés nem egyedül a felvidéki magyarság fájdalma és sérelme, hanem az egyetemes magyarságé.

 

Ezzel a témával Magyarországon vagy akár Erdélyben is foglalkozni kell. A történetnek még nincs vége, a benesi törvények, elvek még érvényben vannak, és vajon mi másra rímel az a közelmúltbeli törvény (hogy aki más állam állampolgárságát felveszi, az elveszíti a szlovákot), mint a 72 évvel ezelőtti, benesi jogfosztásokra. Az anyaország nem hagyhatja magára a felvidéki magyarságot ebben a harcban.

 

Hunyadi Péter

 

Petőfi Sándor Program – Tornalja

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket