A megszokottól némileg korábban, április 29-én került sor Füss község májusfájának felállítására. A tevékeny közösség idén is fergeteges hangulatot teremtett a Komáromi járásbeli falu majálisán, ezúttal azonban a hagyományos programot egy tűzoltóversennyel is kibővítették.

 

 

A nemesócsai Crystal Mazsorettcsoport vezeti a felvonulást, fotó: Körkép.sk/KL

 

Április 29-én, szombaton 11 órakor indultak el a felvonulók a helyi községháza elől. Ekkorra már kivágták a májusfát, melyet hagyományosan a község 51 éves tűzoltókocsiján vittek a falu főterére. A menetet a nemesócsai Crystal Mazsorettcsoport és a szintén nemesócsai OUCHA Fúvoszenekar vezette, őket a helyi tűzoltók és lakosok egy csoportja kísérte.

 

 hirdetes_810x300  

[stw]

A főtéren lelkes tömeg várta a májusfát és a felvonulókat, a gyerekek, lányok és asszonyok serényen feldíszítették színes szalagokkal a faágakat. A mazsorettek műsora alatt megtörtént a fa felállítása is, melyet tapssal jutalmaztak a jelenlévők.

 

A tűzoltók ott segítenek, ahol csak tudnak, fotó: Körkép.sk/KL

 

Ezt követően a főtéren összegyűltek elmerülhettek a mazsorettek és a fúvószenekar előadásában, mely méltán emelte a rendezvény színvonalát.

 

I. Polgármester kupa

 

A falu életéből aktívan kiveszik részüket a helyi Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai. A szervezet 2015-ben újjáalakult, jelenleg 37 tagjuk van és két csapatuk, melyek részt vesznek a környékbeli versenyeken.

 

Sorakozó, fotó: Körkép.sk/KL

 

A majális pompás alkalmat kínált arra, hogy a helyi tűzoltó testület szervezésében meghirdessék az I. Polgármester kupát, melyet a jövőben szeretnének hagyományos május 1-jei programmá bővíteni. A versenyre a dunaszerdahelyi, a galántai és a komáromi járásból is érkeztek résztvevők, így összesen 8 település csapatai mérték össze tudásukat és ügyességüket.

 

A versenyző települések: Füss, Lakszakállas, Szilas, Perbete, Nagyudvarnok, Dunaradvány, Tallós, Ímely

 

A verseny szabályos lefolyását a Komáromi Járási Önkéntes Tűzoltó Testület nevében Csápai Nikolett és Alföldi József garantálták.

 

A hazaiak „A” csapata készülődik a tűztámadásra, fotó: Körkép.sk/KL

 

A versenyzők két kategóriában álltak rajthoz, ‘klassik’ és ‘sport’ kategóriában lehetett nevezni. Ahogy azt a helyszínen megtudtuk, a két kategória a felszerelésben különbözik, mivel a ‘klassik’ kategóriában 1200 köbcentiméternél alacsonyabb teljesítményű tűzoltómotorral történik a tűztámadás, a ‘sport’ kategóriában viszont a nagyobb teljesítményű motor mellett a használt tömlők átmérője is más, hiszen vékonyabbak, mint az általánosan használtak.

 

A versenyzők hihetetlen profizmusról tettek tanúbizonyságot, hiszen néhány esetben nagyon is szükség volt lélekjelenlétükre – előfordult, hogy a már összekapcsolt tömlők a víznyomás hatására szétkapcsoltak, viszont a versenyzőknek a ‘támadás’ sikeres befejezéséhez muszáj volt összeilleszteniük az akkor már víznyomás alatt álló tömlőket.

 

Egy sikeresen kivitelezett tűztámadáshoz a csapat minden tagjának teljes odafigyelése és ügyessége szükséges, fotó: Körkép.sk/KL

 

A hivatalos díjkiosztó és az ‘Oszolj’ parancsszó elhangzása után mindenki egy izgalmas nappal a háta mögött térhetett haza. Füssön a majális hagyományosan Pünkösdkor (idén június 3-án) a májusfa kimuzsikálásával és a pünkösdi király és királynő megválasztásával folytatódik.

 

A csapatokon kívül a leggyorsabb „kifutókat” is díjazták, fotó: Körkép.sk/KL

 

A házigazdák a verseny után, fotó: Körkép.sk/KPA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!