Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter áprilisban jelezte, hogy a Vízgazdálkodási Építővállalat (VV) olyan „tartós megoldáson” dolgozik, ami feleslegessé tenné a kompjáratot a bősi vízerőmű felvízcsatornája mellett lévő községek lakói számára. A VV hivatalos honlapján nemrég megjelent egy írás, amely a Vajka és Keszölcés közt húzódó alagút járhatóvá tételét elemzi. A jelek szerint nem megoldhatatlan a probléma.

 

A kompmutyi és a felvidéki magyar szemmel legalábbis ellentmondásosra sikeredett iskolabusz-projekt után a közlekedésügyi és környezetvédelmi minisztériumok nyilván szükségesnek tartották, hogy egy épkézláb ötletet húzzanak elő a fiókból. A felvízcsatorna alatt néhány száz méter hosszan húzódó vízáteresztő alagutak ötlete már két évvel ezelőtt is előkerült, ám akkor túl költségesnek tartották. Most, a kiadások megsaccolása nélkül elkészítették a hatástanulmányt.

 

Az alagutak bejáratai. Fotó: Cas.sk

 

11 méteres vízoszlop alatt

 hirdetes_400x285  

 

Az alagút használhatóságának vizsgálata lezárult. A VV megállapításai szerint az alagút 6 folyosójából hármat is elég fenntartani vízáteresztésre, így két folyosót – némi átépítéssel – át lehet engedni a közúti forgalomnak, (a fennmaradó egy túl keskeny). A folyosók egyenként 4,5 méter szélesek illetve 2,2 méter magasak és nem egész 500 méter hosszan húzódnak. Felettük 11 méter magas vízoszlop tornyosul (legalábbis a rajzok szerint).

 

[stw]

 

A 2,2 méteres magasság nyilván eléggé leszűkíti azon járművek számát, amelyek áthaladhatnak rajta, például a traktorok, tűzoltóautók és mentők, kis- és nagyteher-gépjárművek sem tudnák használni. A hagyományos személygépkocsiknak ugyanakkor megfelelne.

 

Forrás: VVB.sk

 

Az úthálózatra is rá kell kötni

 

A tervek szerint az egyik megnyitott folyosót a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak tartanák fent, a másikat pedig a gépjárműforgalomnak. Mégpedig úgy, hogy felváltva engednék át az autókat az egyik és másik irányból, a forgalmat jelzőlámpák irányítanák.

 

Forrás: VVB.sk

 

Az alagutak átépítése és felszerelése olyan tételeket tartalmaz, mint az áramellátás biztosítása, a központi irányító központ elhelyezése, a kommunikációs hálózat (hangszórók, rádióösszeköttetés, vészhívás lehetősége), világítás, szellőztetés, kamerarendszer (forgalomszámlálótól a tűzjelző-rendszerig), és a forgalomirányítás.

 

A folyosók járhatóvá tétele egy dolog, azokat valahogy rá is kell csatlakoztatni a közúthálózatra. A VV szerint ehhez kereszteződések, letérősávok és alagutak építésére van szükség mindkét oldalon  (lásd az alábbi képeket).

 

A déli oldal közúti csatlakozásának tervei. Fotó: VVB.sk

 

Az északi oldal közúti csatlakozása. Fotó: VVB:sk

 

Tavaly évi 194 ezer jármű

 

Az alagutas megoldás megvalósulása komoly érvágás lesz a Vajka és Keszölcés közt közlekedő kompjáratnak. Tavaly ugyanis 194 ezer járművet szállított egyik partról a másikra, és bár a helyi lakosoknak a VV ingyen biztosította a komphasználatot, az alagutak használata jelentősen lecsökkenti a komp fontosságát – ami elviekben a most élő, erősen túlárazott szerződés átértékelésére ösztönözheti a környezetvédelmi minisztériumot a komp üzemeltetőjével. A VV azonban megjegyzi, hogy az említett, közel 200 ezer autónál többet is szállíthatna a komp, kereslet lenne, de kapacitása nincs rá.

 

Körkép.sk

Nyitókép: VVB.sk

 

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Komp helyett csalagút jelenthet megoldást a bősi csatorna alatt – Helyszíni képriportunk

 

Se komp, se híd – hanem alagút?

 

Feleslegessé válhat a kompozás, a minisztérium járhatóvá tenné az alagutat Vajkánál

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!