Újoncként vág bele a megyei politikába, miután pártja nem támogatta a rivális MKP megyefőnök-jelöltjét. Nem tagja a Most-Hídnak, de a párt megyei kampányának vezetését is rá bízták.

 

Sajtóhírek szerint Bugár Béla egyik lehetséges, kiszemelt utóda, aki politikai szempontból jövőre már a függetlennek ígért Kisebbségi Kulturális Alapot is felügyelheti. Így  közvetve annak a pénzcsomagnak az elosztását is, melynek eddigi egyoldalú, elfogult, politikai döntései botrányoktól hangosak.

 

A Körkép.sk Rigó Konrád kulturális államtitkárt kérdezte a megyei elnökjelöltséggel kapcsolatos konkrét elképzeléseiről, terveiről.   

 

 hirdetes_810x300  

Miért vállalta a jelölést?

 

A Nagyszombat megyei vezetés elfáradt, nem látják a jövőt, rutinból dolgoznak, és az mindig rossz. Tibor Mikuš 10 éve megyefőnök. Változásra van szükség.

 

Hogy látja, milyen esélyekkel indul?

 

Az esély mindig jó, ha kellő önbizalommal és komoly munkával párosul. Ráadásul tősgyökeres dunaszerdahelyi vagyok. Nagyszombat megyében csak maga Nagyszombat járás nagyobb a dunaszerdahelyinél. A galántaival együtt a lakosság közel 40%-át adja ez a két járás. Ám bízom benne, hogy amit mondok, az megszólít majd választókat más járásokból is.

 

Az egyfordulós választás és az MKP ellenjelöltje mennyire írhatja át az eddigi erőviszonyokat?

 

[stw]

 

A Hídban, az volt a szándék, hogy ha már az országos szintű együttműködés az MKP-val nem jött össze, megpróbálnak legalább egy megyében egy választási szövetséget kialakítani az MKP-val. Nagyszombat megye adta magát a két kiemelten fontos járás miatt. Szimbolikus lehetett volna, akárcsak a megyefőnök-jelöltben egyezségre jutni. Ekkor jöttem képbe én, mint párton kívüli. Az MKP azonban Berényin kívül másban nem akart gondolkodni, engem valamiért nem akartak, más alternatívát viszont nem ajánlottak.

 

 

Sokkal jobb lett volna egy kompromisszum által hozott jelölt. Ám így sem kell temetni a sikert. Ha csak a két járásban a magyarok 40-50%-os részvételt produkálnak, akkor akár az első két helyen is végezhetünk. És most tényleg nem viccelek. Tehát semmi más dolgunk nincs, amennyiben Dunaszerdahelyről vagy Galántáról akarunk megyefőnököt, mint elmenni szavazni. Választási lehetőségünk most már van.

 

Milyen eredménnyel lenne elégedett (a képviselők számára vonatkozóan is.)

 

Mindenképpen jobbal, mint a négy évvel ezelőtti. Erre minden esélyünk megvan. Bízom benne, hogy az emberek tudatosítják, hogy a kormánypozícióból való változások átültetéséhez a megyére is szükség van. A kormányban a Híd hozza az eredményeket, ha nagyobb erővel rendelkezik majd a megyékben, még többet tud tenni.

 

Megyei lakosként, választópolgárként, megyeelnök-jelöltként hogyan értékeli a most befejeződő megyei választási ciklust?

 

Érezhetően belefáradtak. Lyukat nem ütöttek az univerzumba, az biztos. Ami számomra nagyon szörnyű, hogy az emberek mai napig nem tudják, mire van a megye. Ám hogyan is tudhatnánk, amikor az alapfunkciójukat sem látják el. Az utolsó aktuális hír a megye honlapján áprilisi, a stratégiai anyagok pedig 2008-as keltezésűek. Még jó, hogy az aktuális költségvetés online van, amivel törvényt szegnének ha nem lenne, úgyhogy ez sem érdem.

 

Mi az, amiben a megye a legjobban teljesít? Úgy az MKP, mint a Most-Híd jelen van a megyén. Mit tud pozitívan kiemelni a jelenlegi magyar képviseletnek köszönhetően?

 

A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum felújításának nagyon örültem, ahogy kvittelem az utak felújítását is. Ez utóbbiból persze lehetne sokkal több itt délen. A két járás, ahogy mondtam közel 40%-os erővel bír.

 

Melyek a megye magyarlakta térségeinek legégetőbb, megoldatlan problémái?

 

A megyének vannak nagy megoldatlan problémái és természetesen délen még specifikusabbak. A legfontosabb, hogy kezd munkaerőhiány mutatkozni, viszont ez nem jelenti a fizetések szintjének emelését. Magyarul, ha az alacsony képzettségű munkahelyekből túlkínálat van, viszont nem jönnek létre magasabb végzettséget igénylő munkahelyek, akkor nem előre megyünk, hanem toporgunk egy helyben.

 

Persze örömteli, hogy Galántán 3%, Dunaszerdahelyen pedig 5% körüli a munkanélküliség, de ez nem a megyének köszönhető. A  megye viszont tehetne azért, hogy meggyőzze a jelen lévő nagy cégeket, hogy ne csak kétkezimunkát adjanak, hanem pl. európai könyvelési központjukat, vagy nemzetközi informatikai központjukat itt hozzák létre.

 

 

Az oktatásban pedig az lenne célszerű, ha Dunaszerdahelyen és Galántán képeznék a legtöbb érettségiző szakirányú informatikust. A középsuli megyei hatáskör. És az érettségivel rendelkező informatikusok átlagosan 1300 eurót keresnek, jóval többet, mint bárki más. A piac pedig azonnal fel tudna belőlük szívni több ezret. Tehát a szakképesítés színvonalának emelése és a régió igényeihez való formálása az egyik legfontosabb tennivaló. Erre amúgy már a Hídban kidolgoztunk egy konkrét tervet. Ezt hamarosan bemutatjuk.

 

És persze a kultúra. A megye egyetlen színházzal rendelkezik. Színházi székek tekintetében az összes megye közül Nagyszombat van a legrosszabb helyzetben. Létre kell hozni Dunaszerdahelyen egy új magyar színházat. Ez sokunk nagyon régi célja és nem csak a várost emelné, hanem egész Dél-Szlovákia magyar kultúrája számára hatalmas lépés lenne. A megye most is 5 millió eurót fordít kultúrára, ebből 15%-ot minden további nélkül magyar színházra is juttathat.

 

Számít arra, hogy a választások előtt egyes jelöltek  visszalépnek akár az Ön javára? Maga Rigó Konrád tervez ilyen lépést? 

 

Erről nagyon korai lenne bármit is mondani. Most lezárult egy fejezet, megtörténtek a jelölések. Most munka jön.

 

Rigó Konrád 38 éves, Dunaszerdahelyen él. Tanulmányait a pozsonyi Közgazdasági egyetemen végezte, nemzetközi kapcsolatok szakon. 2005 – 2006 között Podstránsky Vladimil, a pénzügyminisztérium államtitkárának asszisztense volt. 2006-tól az online iparágban tevékenykedett, 2014-től az Ifjú Szivek Táncszínház gazdasági és marketingigazgatója volt, 2016 szeptemberétől a kulturális minisztérium államtitkára.

 

Király Zsolt

 

Képek: Archívum

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!