Vasárnap délután a lévai járásbeli Oroszkán tartott közös trianoni megemlékezést a helyi Csemadok alapszervezete és az ipolysági Nemzetvédelmi Erő polgári társulás.

 

A megemlékezés délután 16 órakor kezdődött harangszó kíséretében, melyet ezután a helyi énekkar előadása követett, a Boldogasszony anyánkat és Felvidék Himnuszát adták elő.

 

Őket követte Csudai Ildikó a helyi MKP szervezet elnökének szavalata, majd Pokorny Andrea Wass Albert, Üzenet Haza örökbecsűjét adta elő. Megemlékező beszédet tartott a Hazajárók turisztikai műsorból ismert Jakab Sándor , az oroszkai Csemadok alelnöke Matyó László, Tóth Árpád helyi református lelkész elmélkedését a kor problematikájában ábrázolta Bibliai gondolatok címszó alatt.

 

 hirdetes_810x300  
Kép: A szerző felvétele.

 

Oroszka polgármestere és a Nemzetvédelmi Erő polgári társulás. Kép: A szerző felvétele.

 

[stw]

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Öt év barátság. Kép: A szerző felvétele.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Ne csak a kimondott szavak és szónoklatok emlékeztessenek minket Trianon tragédiájára, ezért megzenésített verssel készült Babindák István a csatai Romane Jile társulás elnöke, performanszát gitárral kísérte. Az idei rendezvényen az anyaországból is képviselték magukat, a Szolnok megyei Nagykörű település Prónay Pál baráti társulás tagjai voltak jelen.

 

A műsor sokszínűségéhez a kéméndi kurtaszoknyás népviseletben népdalokat éneklő Barti Bianka, majd ifjabb Zsákovics László Ismerős Arcoktól előadott éneke is hozzájárult. Szívből jövő szavalatok is elhangzottak Kobol Károlytól és Fóthy Sándortól, aki a saját szerzeményét mutatta be a szép számban összegyűlteknek.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

A színvonalas műsor után a kopjafa megkoszorúzása következett,amely előtt tiszteletét tette az ipolysági Szent Imre cserkészcsapat, az MKP járási elnökség nevében Kiss Beáta elnök és Kakas Pál titkár, a magyarországi Betyár klán, Oroszka község polgármestere Ing. Nagy Lajos mérnök és Rndr. Kováč Rita PhD. hivatalvezető. Természetesen koszorúikat a helyi Csemadok és MKP szervezetei is elhelyezték, majd néma főhajtással adóztak a 97 évvel ezelőtti gyalázatra.

 

Adamcsok Magdolna főszervező, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy a helybéliek sajnos kis számban képviselték községüket és a jelenlévők is inkább az idősebb korosztályból kerültek ki. Megemlítette viszont azt is,hogy örömére szolgál az ipolysági Nemzetvédelmi Erő immár több mint 5 éves barátsága és a közös megemlékezések sikere.

 

Kép: A szerző felvétele.

 

Az ipolysági Szent Imre cserkészek. Kép: A szerző felvétele.

A rendezvény után a résztvevők ünnepi vacsorán vehettek részt a helyi kultúrházban, ahol tartalmas beszélgetések zajlottak és új barátságok köttettek.

 

Dian Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!