Már harmadszor rendezi meg június végén a Felvidéki Vágtát Dunaszerdahely városa és a jelek szerint evés közben megjött a szervezők étvágya. „Nagy célt tűztünk ki, a szeptemberi budapesti Nemzeti Vágtán az előfutamokból a továbbjutást, akár a döntőbe is” – árulta el a fő motivációt Hájos Zoltán, a felvidéki lovasverseny házigazdája, Dunaszerdahely polgármestere.  Hozzáértő szakember is segíti az idén a csapatot, aki nem más, mint a néhai hírneves Overdose gazdája, Mikóczy Zoltán.

 

P. Vonyik Erzsébet

 

Felvidéki települések és közösségek versenye lesz az idén is a Felvidéki Vágta, amely a korábbi két évfolyamhoz képest már kétnaposra hosszabbodik meg. A lovas versenyeket június 24-én, szombaton rendezik meg a Dunaszerdahelyhez tartozó sikabonyi repülőtéren kialakítandó versenypályán. A négy előfutam délben, a döntő pedig délután 5 órakor rajtol.

 

 hirdetes_400x285  

Előző este, június 23-án este 7 órától lesz egy parádés operettelőadás is: a Csárdáskirálynőt láthatja a közönség élő szimfonikus zenekari kísérettel. A lovas pálya mellett felállított színpadon mutatják be a világ számos országát megjárt nagyoperettet. A fedett nézőtéren ülőhelyekről nézheti végig a közönség ezt a tájainkon ritkán látható előadást.

 

Kép: felvidekivagta.sk

 

Egyéb részleteket is megtudhattak az újságírók a dunaszerdahelyi városházán tartott keddi sajtótájékoztatón. Mint Hájos Zoltán hangsúlyozta,

 

az idei III. Felvidéki Vágtának is közösségerősítő és hagyományőrző jellege lesz, ahol a magyar kultúráé és a hagyományoké lesz a főszerep

 

, ennek jegyében szervezték a kísérőprogramokat is. Családokat várnak a rendezvényre és a legkisebbeknek szeretnék bemutatni a kihalóban lévő háziállattartást, lesz többek között állatsimogató is. A vágta helyszínére az idén is ingázó busz szállítja ki az érdeklődőket.

 

Több az érdeklődő település, mint a vágtázásra alkalmas ló

 

A fő hangsúly magától értetődően a lóversenyen van, de mint a polgármester is utalt rá, a lovak tekintetében nem egyszerű a helyzet. Több hazai lovas iskola is működik ugyan, néhányan fogathajtással foglalkoznak, de ezek a lovak nem alkalmasak vágtázásra. A versenyszabályok szigorúak, előírják például, hogy telivérek nem indulhatnak. Az érdeklődés nagy a települések részéről, de a felvidéki versenyen legfeljebb 12 község indíthat lovat és lovast.

 

Kép: felvidekivagta.sk

 

Az eddigi jelentkezések biztatóak, már áprilisban tizenegy önkormányzat jelezte, hogy lovával részt venne a Felvidéki Vágtán, de azóta sérülések is közbeszóltak.

 

Több az igény, a jelentkező önkormányzat, mint a megfelelő, vágtázásra alkalmas ló

 

– mondta Dunaszerdahely polgármestere.  Mert gyakran előfordul, hogy valamelyik falu nevezne is Felvidéki Vágtára, de az a kérésük, hogy kerítsenek nekik versenylovat és lovast, ami korántsem ilyen egyszerű.

 

Visszatérő és újonc indulók is lesznek a Felvidéki Vágtán

 

A Felvidéki Vágtán az idén összesen 12 város és falu lovasa indulhat a versenyben. Az idei vágtára ismét benevez és küzd a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutásért Somorja, Érsekújvár, Felszőszeli, Naszvad, Jóka és Nyírágó lovasa, mellettük újoncként bemutatkozik a Rimaszombatot és Komáromot képviselő lovas is. További települések szintén jelezték indulási szándékukat, többek között Kelet-Szlovákiából is.

 

Kép: felvidekivagta.sk

 

Ezek azonban még a nevezéshez szükséges okiratokat intézik, de remélhetőleg nem lesz akadálya annak, hogy a keleti végekről is érkezzenek résztvevők a csallóközi versenyre.

 

Nagyon örülök ennek, hogy nemcsak a dunaszerdahelyi és a komáromi járás fog össze, hanem Gömörből és az Ung-vidékről is van érdeklődés. Egyelőre több községnek okoz gondot olyan ló biztosítása, amely megfelel a versenykiírásnak. Ez az áldatlan helyzet azért van, mert az utóbbi évtizedekben visszaszorult a lovassport a Felvidéken”

 

– vélekedett Hájos Zoltán.  

 

A házigazda Dunaszerdahely zöldkártyával ott lesz a Hősök terén

 

Dunaszerdahely a Felvidéki Vágtát rendező városként természetesen, az idén is indít lovast, ráadásul házigazdaként zöldkártyával az eredménytől függetlenül eljut a Nemzeti Vágtára. Igy lovasa a Hősök terén zajló nagyszabású versenyen az egész Kárpát-medencéből érkező magyar települések lovasaival mérheti össze tudását. Itt az idén Dunaszerdahely már kiválóan szeretne szerepelni, nem csak egy résztvevőként a sok település közül.

 

Dunaszerdahely lovasa felvonul a Hősök terén. Kép: Dunaszerdahely weboldala

 

Mikóczi: Jövőre már ott lehetünk a főtáblán

 

Dunaszerdahely lovasa az idei Felvidéki Vágtán Osztényi Zoltán lesz, aki az egykori csodaló, Overdose munkalovasa volt, tehát a versenyekre készítette fel.

 

Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa a Körképnek nyilatkozva úgy vélte,

 

„itt az ideje annak, hogy ne csak a Felvidéki Vágtát célozzuk meg, hanem Budapesten a Nemzeti Vágtán is jól akarjunk szerepelni”.

 

Emlékezetes, hogy 2015-ben és 2016-ban Dunaszerdahely lovasához hasonlóan a többi felvidéki lovas is már az előfutamokból kiesett a Hősök terén lezajlott lóversenyen és nem került be a középfutamba.  

 

Felvidéki stand 2015-ben az Andrássy úton a Nemzeti Vágtán. Kép: Dunaszerdahely weboldala

 

Mikóczy arra a kérdésünkre, hogy figyelemmel kísérte-e a korábbi két vágtát Dunaszerdahelyen, így válaszolt:

 

A tavalyi vágtán vendégként ott voltam. A vőm, Kiss Péter Várkony színeiben indult. Sajnos, az első vágtán nem lehettem ott, csak hírből hallottam. Most megpróbálunk felnőni a feladathoz. Lehet, hogy első nekifutásra mindjárt ez nem fog sikerülni. De ha megvan az akarat és a támogató szándék, akkor vagy már az idén, de jövőre biztosan ott leszünk a főtáblán a legjobbak között.

 

Vajon hol tart most a szerdahelyi lovas felkészülése? Kérdésünkre ezt a  választ kaptuk:

 

A lóval, amit a vágtára szereztünk, lényegében április elejétől edzésben volt a lovasunk. De nem ezzel fogunk indulni, mert lesérült. Dunakesziben készülünk, egy állami tulajdonban lévő sportközpontban. Jók a körülmények, van kispálya és nagypálya is, homokos talajú is, egyszóval kiválóak a feltételek. Ebből szeretnénk mi is profitálni. Bár ennek a dunaszerdahelyi pályának speciális az íve, alig 70 méteres csak az egyenes szakasz, hogy a ló ne gyorsulhasson fel nagyon, nehogy egy gyengébb kezű lovas ne tudja őt kezelni. De ennek ellenére oda kell állnunk keményen”.

 

Mikóczy egyébként az alapos, többhónapos felkészülés híve. Úgy véli, ahogy most szeptemberben befejeződnek az idei vágta döntői a Hősök terén, el is kell kezdeni a felkészülést a jövő évi vágtára. „A 2018-as vágtára több hónapon át keményen kell készülni, ha ott akarunk lenni az élbolyban”-tette hozzá.  

 

Hájos Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy amikor Mikóczy Zoltánt megszólította, az első hívásra jött és vállalta a dunaszerdahelyi csapat vezetését, felkészítését. A polgármester az újságíróknak felidézte azt is, hogy Mikóczyt pár éve a médiákban rossz fényben tüntették fel. „De ha valakit meghurcolnak, utána illő a bocsánatkérés” – mondta a polgármester, majd hozzátette: azóta nem történt vádemelés és feltételezhetően lovas körökből származó bosszúállásról volt szó.  

 

Szponzorok a multik, a helyi vállalkozók nem látnak a vágtában kihívást

 

Hájos Zoltán elmondta azt is, hogy a III. Felvidéki Vágtát az előző két évfolyamhoz hasonlóan elsősorban a Dunaszerdahelyen székelő nagy nemzetközi cégek szponzorálják. „Kicsit szívfájdalmam, hogy a városunkban zajló ilyen jelentős rendezvényben sajnos, a helyi vállalkozók nem látnak kihívást” – állapította meg keserű szájízzel a polgármester.

 

Szlovák futam is lesz

 

A Felvidéki Vágta része a szlovák futam is. Az idén két település, Nemeshodos és Pozsonypüspöki lovasai mérik össze képességeiket. Az utóbbi színeiben Dušan Rýdzy ül nyeregbe, ő tavaly is képviselte Szlovákiát Budapesten a Nemzetközi Futamban. A Felvidéki Vágtáról egyébként az első három helyezett és Dunaszerdahely lovasa jut el Budapestre, míg a szlovák futam győztese Szlovákiát akkreditálja a budapesti lóversenybe.

 

A Felvidéki Vágtát Szervező BONS Promotion Kft. ügyvezetője, Bóna Erzsébet tájékoztatott arról, hogy mivel a 2017-es esztendő Szent László Emlékév, a vágtát is ennek a jegyében tartják meg. A Felvidéki Vágta győztese a pénzdíjon kívül egy díszszablyát is kap ajándékba.

 

További információk az operettről, a belépőjegyekről, a szombat esti koncertekről és egyéb kísérőprogramokról is: www.felvidekivagta.sk

 

Nyitókép: Dunaszerdahely weboldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!