A vad folyó több ágra szakad és lerakja hordalékát – a kavicsot és a homokot. A földtörténeti harmadkor és negyedkor fordulóján vagyunk, az éghajlat meleg, párás, de már kezdetét vette a lehűlés. A folyóparton ősrinocérosz, masztodon (elefántféle), ősló és szarvasfélék legelésznek, a fákon páviánszerű majmok ugrálnak… valahogy így kell elképzelni Kisújfalu határát két és fél millió évvel ezelőtt Martin Vlačiky táborvezető szerint, aki fiatal geológusokkal már 14 éve kutatja a kisújfalusi homokbánya területét.

 

 

Körülbelül húsz elkötelezett szakértő keresi itt nyaranta az értékes és érdekes őskori leleteket, melyek közül számos csak Kisújfalun található – mondja Geri Valéria a település polgármester asszonya, aki elkísért a helyszínre. Az építkezésekhez régebben innen vitték a homokot, akkor bukkantak a helyiek az értékes foszíliákra. Szinte minden kisújfalusi ember birtokában van ilyen.

 

 hirdetes_810x300  

Ezeket aztán némelyek megmutatták szakembernek, így derült fény a lelőhely létére. Több mint két és fél millió évvel ezelőtti őslények maradványait mentik meg ezek a fiatal szakemberek az utókor számára.

 

Megkövesedett fa – mutatja Júlia Zervanová

 

Júlia Zervanová geológussal megyünk megnézni, a héten talált leleteket, melyből van két ládával. Megkövesedett fák, csontdarabkák, agyarmaradványok és fogak. Rögtön a kezembe is nyom egy két és fél millió éves orrszarvúfogat. Hihetetlen érzés egy olyan állat fogát tartani, amely akkor élt, amikor még nem is éltek mai értelemben vett emberek.

 

Úgy tíz-tizenkét éve a föld felszíne is tele volt leletekkel. Mikor kis dolgunkat végezni mentünk a barátnőmmel, akkor vettük észre, tulajdonképpen egy gyönyörű mamutfogra pisilünk – meséli nevetve.

 

Egészen mélyre ástak már a kutatók

 

Már jó mélyre ástak a kutatók a homokbányában. Martin Vlačiky bízik benne, hogy ilyen mélységben valami egészen rendkívülire is sikerül rábukkanniuk.

 

„Az itt lévő kutatók többsége geológus vagy paleontológus, de vannak köztünk lelkes amatőrök is a Szlovák Paleontológiai Klubból. Szabadidőnket áldozzuk erre a feltárásra, csupán érdeklődésből, mindenféle anyagi juttatás nélkül. Két és fél millió évvel ezelőtt egy folyó folyt errefelé. Ha pedig valamelyik állat elpusztult a parton, esetleg a folyóba fulladt, akkor a csontjaik, fogaik, agyaraik megőrződtek a folyó lerakódott rétegeiben. A megkövesedett fák is nagyon értékesek.

 

Azokat a rétegeket vizsgáljuk, ahol a legnagyobb kövek találhatók, mert ott van számunkra a leggazdagabb lelőhely. Ekkortájt ért véget a földtörténeti harmadkor és elkezdődött a negyedkor. Változott az éghajlat, kezdetét vette a lehűlés. Megtaláltuk ezen a lelőhelyen olyan állatok maradványait is, amelyek a meleget kedvelték, például a masztodonok, de olyanokét is, amelyek már a hideg éghajlathoz alkalmazkodtak, mint a mamutok” – mondta el Martin Vlačiky táborvezető, aki egyébként a Dionýz Štúr Állami Geológiai Intézet munkatársa.

Paradolychopitecus (majomféle)

 

Melyiket tartják a legfontosabb itteni leletnek? – kérdezem a táborvezetőt.

 

„A legfontosabb leletünk egy paradolychopitecus (páviánhoz hasonló majom) fog, ami az egyetlen ilyen lelet Közép-Európában. Megtaláltuk már az agrioterium (medveszerű ragadozó, hosszú lábakkal) fogát is. Már amikor megtaláljuk be tudjuk sorolni valami csoportba, de pontosan laboratóriumban állapítjuk meg a fajtát.

 

Ebben az évben orrszarvúk fogait találtuk meg egészen jó állapotban,  és a hypariona (ősló) fogát és pár csontját.  Tegnap masztodon fogat találtunk a gödör másik oldalában – rengeteg itt a lelet, de nem mind jó minőségben, több szétesik a kiemelés során.”

 

Geri Valéria Kisújfalu polgármestere és Júlia Zervanová geológus

 

Geri Valéria polgármester elmondja, a falu részéről mindig segítőkész fogadtatás várja ezeket a lelkes paleontológusokat.

 

„A táborvezetővel Vlačiky úrral már évek óta ismerjük egymást. Jó előre szól, mikor szeretnének jönni, addigra megpróbáljuk a terepet a községi munkásokkal úgy-ahogy rendbe hozni, hogy tudjanak itt sátorozni, kihoztunk nekik kerti sátrat, sörasztalokat, padokat, hogy egy kicsit komfortosabban érezzék magukat. Remélhetőleg egyszer majd elindul valami szakmai munka is, mert már három éve beszélünk arról a tábor ideje alatt, hogy jó lenne elmozdulni a turizmus felé.

 

Tanösvényekkel egybekötött paleopark létesítésére gondolunk, esetleg bicikliúttal. Nem lenne ezt nehéz létrehozni, ha találnánk rá anyagi megoldást, mert ő is együttműködik a madárvédőkkel és mi is – ha mi hárman összetennénk a lehetőségeinket,  jobban meg tudnánk mutatni a nyilvánosságnak az értékeinket. Nagy lehetőség ez ilyen kis községnek, mint Kisújfalu.”

 

A ritka lelet – masztodon tejfogak

 

A ritka lelet – masztodon tejfogak

 

A ritka lelet – masztodon tejfogak

 

A beszélgetés végén felbolydul a tábor, mindenki a gödör felé veszi az irányt. Nekünk is szólnak, menjünk mert valami értékesre bukkantak. Mindenki előkapja a fényképezőgépet, a mobilt és lelkesen fotózza a leletet, ami nem más, mint ritka jó minőségben megőrződött masztodon tejfogak, amely igen ritka lelet. A kitisztítás után igyekeznek is rögtön szakszerűen elraktározni.

 

Bokor Klára

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!