Akár a múltba, akár a jelenbe tekintünk, a társadalmi, társasági élet egyik legkedveltebb központjai a fürdők, fürdőhelyek voltak.
A korabeli sajtóban bőven olvashatunk beszámolókat jeles személyiségekről és másokról, akik különböző fürdőkben reméltek gyógyulást betegségeikre vagy csak éppen néhány hetet, esetleg hónapot töltöttek el bennük.
Érdekes beszámolók ezek, mert a helyszín leírása mellett a kor közösségi életéről is látleletet ad, s nem is akármilyet.
A fürdőélet egyik csúcskorszaka a 19. század második felében alakult ki. Ez az időszak, amikor tájainkon egyre erőteljesebben kezdtek érdeklődni a földben rejlő kincsek iránt. A bányák, bányászat mellett éppen a víz, a gyógyvíz volt az, amiben nem is kevesen, mai szóval élve vállalkozási lehetőséget láttak, s megpróbáltak kihasználni azt.
A természetes módon vagy mesterségesen fakasztott, nagy ásványtartalmú források köré több helyen épültek kisebb-nagyobb fürdők, amelyek nem kis hányada néhány év, évtized után el is tűnt a köztudatból.
Belelapozgatva pl. Erdős József a 20. század elején sok kiadást megélt Magyar fürdőkalauzába, láthatóvá válik, hogy a korabeli Magyarországon több mint 300 fürdőhely volt, közöttük jó néhány a mai Szlovákia területén.
A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum történésze, Kerényi Éva sok egyéb mellett évek óta foglalkoztatja a gömöri fürdős élet, melyről több helyen pl. a Gömörországban, a somorjai Fórum Intézet folyóiratában a Fórum Társadalomtudományi szemlében is közzétett érdekes írásokat, melyek alapossága már akkor felkeltette az igényt, hogy a téma könyv formájában is napvilágot lásson.
Kerényi Éva a Fürdőélet a 19. századi Gömörben c. kötete nem csak azért érdemel figyelmet, mert egy kiváló, hiánypótló munka, Gömör első ilyen jellegű, átfogó monográfiája. De azért is, mert egy olyan korszak világába viszi el az olvasót, hitelesen, amelyről az érintett helyek, helyszínek lakói is keveset tudnak.
A könyv elolvasása után egészen másképpen lehet nézni pl. a várgedei fürdő megmaradt épületeire, vagy az ajnácskői Csevicepuszta ma is erőteljesen buzgó forrásának fűbe vesző maradványaira.
„Könyvemben a 18. század utolsó harmadától az első világháború befejezéséig virágzó-hanyatló gömöri fürdőkultúra bemutatására vállalkozom, mintegy ízelítőt adva a történelmileg sokszínű Gömör-Kishont vármegye természeti, balneológiai, kulturális és épített kultúrát jelentő gazdagságából, amely a magyar fürdők aranykorszakában e régiót is kiemelten érintette“
– olvasható a prológusban.
A kötet egy általános, „fürdőtani“ tanulmánnyal, fürdőtörténelemmel indul, melyből pl. megtudhatjuk, hogy a korabeli törvények szerinti „gyógyfürdő“ minősítést számos egyéb „fürdőhely is használta vendégcsalogatás céljából, hivatalosan nem minősítve a telepet azzá.“ A 19. század elején Magyarországon kb. 210 fürdő létezett, melyek közülük „80 kínálta az üdülésnek és az egészség fenntartásának kényelmes módját“.
A fürdők szempontjából a mai Szlovákia területe a leggazdagabbak közé tartozott, Bártfa, Szliács, Pöstény, Stubnya, Vihnye, hogy csak néhányat soroljunk közülük. Gömör területéről azonban a népszerűség tekintetében mindössze egy fürdő, Csíz sorolható ide, amelynek hírneve ténylegesen túllépett a régió határain és számos hullámvölgyet is beszámítva mai napig folyamatosan működik és főleg az utóbbi években fejlődik.
A többi, a kötetben azután részleteiben is tárgyalt gömöri fürdő közös jellemzője az volt, hogy „kiváló természeti adottságaik ellenére alacsony infrastruktúrájuk, gyér beruházásuk, hiányzó jövőképük és minimális látogatottságuk miatt „parasztfürdőként“ vonultak be a hazai fürdőtörténelembe.“
Ha azt gondolnánk, hogy egy-egy fürdő csak a medencét, a benne való fürdőzést jelenti bizony tévedünk. Mint már azt sejtetni engedtem ettől sokkal kiterjedtebb volt a jelentőségük. Ezek közül kiemelkedik a vizek gyógyító hatása, amely a fürdők talán legnagyobb vonzerejét jelentette. Akkor és úgy érzem ma is. Jelenünk egyik példájaként említhetném a rappi termálfürdőt, amely nem hivatalosan nem gyógyfürdő, de az odaérkező látogatók nem kis hányada a (tenger)víz ismert gyógyhatása miatt érkezik oda. Ez a múltban sem volt másképpen.
Ma is érvényes az, amit már akkor is tudtak. Ha a fürdők azt akarták, hogy látogassák, akkor azt „hívó“ szóval kellett erősíteni. Nem véletlen, hogy csak azok tudtak megmaradni, melyek ennek eleget is tettek.
A 19. század második felében még telefon sem nagyon volt, nemhogy digitális világ, így az információkat szaklapokban, brossúrákban, füzetekben, regionális és országos lapokban és szaklapokban tették közzé. Vagy éppen úgy, hogy egy-egy fürdő országos jelentőségű találkozók, pl. természettudományi vándorgyűlés helyszíne lett, amelyről azután bőven be lehetett számolni máshol is.
Mint az a kötetből kiderül, Gömör sem volt kivétel. A szerző összefoglalója arra is rávezeti az olvasót, hogy lássa és érzékelje miért maradt meg, fejlődött vagy szűnt meg egy-egy, mára ténylegesen már csak a szűkös emlékezetben élő fürdőhely.
(Kerényi Éva: Fürdőélet a 19. századi Gömörben, Siker Kiadó, Budapest)
Puntigán József
Nyitókép: Várgede ma, Ádám Sándor (Ajnácskő) felvétele
A képeslapok az Arcanum kiadó Képeslapok c. dvd kiadványából lettek átvéve
Puntigán József
Megosztás:
Címkék: Ajnácskő Csíz Erdős József Főoldal Gömör gyógyfürdő Jolsva Kerényi Éva nagyrőce Rozsnyó Várgede
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.