Közös környezetvédelmi lehetőségek fejlesztése, nemzeti parkok összehangolt kialakítása, bicikliutak építése, faluközpontok rendbetétele, a Szigetköz-Csallóköz erdei élőhelyeinek megóvása, modern, felhasználóbarát kommunikációs platformok létrehozása, és még sok minden más.
A határon átnyúló együttműködés erősítése céljából a partnerek, azaz Nagyszombat megye, illetve Győr-Moson-Sopron megye, valamint Komárom-Esztergom megye térségi kezdeményezéseinek sikeres projektjei rajtoltak el a napokban az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében.
A szerdai somorjai sajtótájékoztatón ezek egyikét, a Nat-Net Duna 2 projekt részleteit ismertették a sikeres pályázatban résztvevő partnerek. A kezdeményezés kiemelt célja a Szigetköz és Csallóköz térségben kialakítandó közös natúrpark (nemzeti park) előkészítése. Cél az is, hogy koordinálja a természetvédelemre, a környezeti nevelésre és az ötoturizmusra irányuló kezdeményezéseket a magyar-szlovák határ mentén.
Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Szigetköz a Csallóköz kistestvére és reméli, hogy ez a fenti projekt kapcsán is megmutatkozik. Ennek érdekében a térség 28 önkormányzata fogott össze, remélhetőleg nemcsak a projekt futamidejét jelentő kétéves időszakban.

Berényi József (MKP) Nagyszombat megye alelnöke, a projekt szlovákiai partnerszervezete részéről ismerette a kiírásban támogatást nyert további projekteket is. Ennek értelmében teljes felújításra kerülhet például a jókai vízimalom, a galántai Esterházy kastély egyik tornya, bicikliutak épülnek Keszölcés és Bacsfa között, megújulhat Csallóközkürt, Erdőkürt, Nagyfödémes, Jányok települések központja is.

Az elkövetkező időszakban megvalósuló projektek nagyban segíthetik a magyarok által lakott térség lehetőségeit az idegenforgalom, turizmus, és környezetvédelem területén.
Körkép.sk
Képek: Archív
Megosztás:
Címkék: Berényi József Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Pető Péter
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.