A gömöri önkormányzati képviselők az elmúlt napokban ismerkedtek meg az R2-es gyorsforgalmi út és a szoroskői alagút projektjeinek dokumentációjával. A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) Rozsnyón mutatta be a projekt részleteit.

 

„Az alagút megépítésével kapcsolatos technikai megoldásokról, a parkolóhelyek kiépítéséről, illetve a kapuk és a pihenőhelyek elhelyezkedéséről is részletesen tájékoztattak bennünket” – nyilatkozta Rozsnyó polgármestere, Pavol Burdiga.

 

Burdiga úgy gondolja, hogy a tavalyi tüntetés és a közel tízezer aláírás, amit a gyorsforgalmi út megépítése érdekében gyűjtöttek, sokat segített az ügy előmozdításában.

 

 hirdetes_400x285  

Olyan információkkal rendelkezm, miszerint fél éven belül meg kell kapnunk az építési engedélyt, az év végéig pedig az építkezési fővállalkozót is ki kell választani. Ennek fényében reméljük, hogy 2019-től az egész építkezés elindulhat, és egyszer valóban meglátjuk a fényt az alagút végén” – mondta Burdiga.

 

A polgármester bízik benne, hogy 2019-ben valóban nekiláthatnak az építkezésnek, ugyanis ez a projekt rengeteg új munkahelyet biztosítana a régióban.

 

Burdiga szerint maga az építkezés a karsztvidék miatt rendkívül igényes lesz, hiszen az alagút tervezett helyén számos, még feltáratlan barlangot találtak.

 

Aktuality.sk/TASR

Nyitókép: TASR/Jana Vodnáková

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!