Az épülőfélben lévő R7-es gyorsforgalmi út mentén a Cintra társaság a közeljövőben aszfaltgyár létesítését tervezi. A Dunaszerdahelyi járásban található Úszor (Kvetoslavov) kisközség aggódó polgárai a környezetszennyező létesítmény ellen „Nechceme asfaltáreň v Kvetoslavove,” azaz „Nem akarunk aszfaltgyárat Úszorban“ céllal aláírásgyűjtésbe kezdek. Érthető módon ugyanis nem szeretnének egy ilyen üzem szomszédságában élni.

 

A létesítmény szerintük káros az egészségre, a környezetre, a levegőre és a földre is. A faluvezetés többsége mégis támogatja a tervet, a helyi úthálózat jövőbeli felújításának ígérete miatt.

 

A helyiek, köztük az egyik hangadó helyi édesanyák mindent megtesznek a gyár létrehozásának meggátolásáért. Mint mondják, gyermekeik, szeretteik és környezetük érdekébe ezt kívánja. Petíciót indítottak, babakocsikkal vonultak fel, és gyermekeikkel közösen keresik fel az illetékeseket, rámutatva, hogy „tüntetésük” kiknek a jövője érdekében történik.

 

 hirdetes_810x300  
Kép: SME

 

Megalakult az Úszor a családokért polgári kezdeményezés is, melynek vezetője Olga Novotná orvos. A gyár egészségre való káros hatása miatt kötelességüknek érzik, hogy a témával foglalkozzanak. Független szakértők véleményét is kikérték és a környező települések vezetőivel is tárgyalnak. A kampány során eddig közel mintegy 500 aláírást sikerült összegyűjteniük, amit március 7-én a gyárépítést támogató helyi önkormányzatnak benyújtottak. Mivel még csak választ sem kaptak, ezért a legutóbbi, április 5-re meghirdetett képviselő-testületi ülésen ők maguk is részt vettek.

 

Marián Švec a községi hivatal építésügyi osztályának vezetője szerint az építkezés dokumentációjában nincs semmi kivetnivaló, emellett a helyi lakosság többsége az útburkolatok javítását kéri, így az aszfaltgyár szerinte kézenfekvő megoldás.

 

Sojka Zoltán polgármestere a petíciót átvétele kapcsán biztosította a jelenlévőket arról, hogy a döntéshozatalnál a lakosok véleményét is figyelembe veszik. A nyilvános szavazás a képviselők részéről viszont elmaradt. A polgármester szerint jelenleg egy egészségi hatástanulmányra várnak, ugyanakkor Nagyszombat megye álláspontja már a kezükben van. A közeli Somorja városvezetésének nevében Orosz Csaba (MKP) az RTVS-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a gyár létrehozását nem támogatják.

 

 

Bott Domonkos Lívia aggódó helyi polgár és régiófejlesztési szakértő szerint a község lakosai közül sokan kúti vizet fogyasztanak, így a létesítmény erre is káros hatással lehet.  Hozzátette, hogy az R7-es megépülését ugyan sokan támogatják, ugyanakkor tudni kell, hogy az D4R7 projekt részét nem képezi, hogy aszfaltgyár kizárólag csak Úszoron jöhet létre. Kézenfekvőbb helyszín lehetne szerinte erre a célra egy ipari park.

 

Szerk.megj: cikkünk az április 5-ig állapotokat tartalmazza, az azóta történt fejleményeket nem taglalja.

 

Laky Erzsébet/SME

Nyitókép: SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!