Munkálatok sora, épületátadás ünnepi műsorral. A gyerekek immár teljesen birtokba vették a korszerűsített intézményt.

 

A Kárpát-medencei óvodaprogramnak köszönhetően, mint arról már korábban beszámoltunk Felvidék-szerte közel 60 óvoda újulhat meg. A 2017 szeptemberében meghirdetett pályázati kiíráson a csilizradványi önkormányzat is sikerrel szerepelt.

 

A napsütéstől és esőtől védett pihenősziget

 

Az elmúlt időszakban a magyar kormány támogatása által a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően a község óvodájában nyílászárók cseréjére, szociális helységek felújítására, a termek kifestésére, az épület hátsó részének szigetelésére, sátortető kialakítására került sor. Mindehhez kinti kiülő is társult, illetve az esőcsatorna rekonstrukcióját is elvégezték.

 hirdetes_810x300  

 

A csilizradványi Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda felújított épületének ünnepélyes átadására 2018. április 25-én, szerdán került sor. Milkovics Brigitta igazgatónő az ünnepségen köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Bethlen Gábor Alapnak a támogatásért, valamint Janík Erzsébet polgármester asszonynak és az óvoda kollektívájának a támogatásukért. A rendezvényen az intézmény növendékei saját műsorukat is bemutatták.

 

A gyermekek kedves műsora

 

A Körkép.sk hírportál megkérdezésére Janík Erzsébet polgármester asszony elmondta, hogy a csilizradványi gyerekek által látogatott helyi óvodát a Bethlen Gábor Alap 20 000 euró értékű pénzbeli támogatásából újították fel. „Mivel a kiscsoport és a nagy-középső csoport az épület külön-külön részében helyezkedik el, viszonylag könnyen megoldható volt a gyermekek elhelyezése. Amíg az egyik részben folytak a munkálatok, addig a másikban voltak a gyerekek, majd fordítva.” – fogalmazott Janík Erzsébet az óvodások renováció ideje alatt való elhelyezésével kapcsolatban. A polgármester asszonytól megtudtuk, hogy az intézmény jelenlegi létszáma 25 fő, ami a következő tanévre előreláthatólag 30-ra növekedik.

 

A kicserélt nyílászárók is hozzájárulnak az épület esztétikai hatásához

 

A község önkormányzata számára fontosak a falu gyermekei, hiszen a település fennmaradásának zálogát képezik. Az óvoda immár nemcsak külsőleg szépült meg és korszerűsödött, hanem kényelmesebbé, vonzóbbá, és energiatakarékosabbá is vált, segítve a gyermekek felkészítését az iskolai tanulmányaik megkezdésére.

 

Laky Erzsébet

 

Fotó: Csilizradványi Községi Hivatal

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!