Idén, május 12-én már 11. alkalommal került sor több Alsó-Csallóközi község közös sportnapjára. Az eredetileg négy község közreműködésével induló sportnap mára már 8-csapatosra bővült, a hangulat pedig egyszerűen irigylésre méltó. A Komáromi járásbeli Füssön jártunk.

 

Csallóközaranyos, Ekel, Megyercs és Keszegfalva polgármesterei 2006-ban elhatározták, hogy évente egyszer összegyűlnek, és községeik lakosainak bevonásával közösen végigsportolnak egy napot. 2007-ben már meg is valósult az első sportnap, melynek sikerét látva a következő években csatlakozott Tany majd Füss, idén pedig Szilas és Bogyarét.

 

Farkas Károly füssi polgármester köszönti a résztvevőket

 

A sportnap hagyományosan gyermek horgászversennyel valamint „örömfutással” indult, majd a községek gyerekekből álló csapatai ügyességi versenyeken, a felnőttek pedig kidobós-versenyben mérték össze erejüket.

 hirdetes_400x285  

 

Idén a 2015-ben csatlakozott Füss adott otthont a sportnapnak. Farkas Károly polgármester a Körkép.sk-nak nyilatkozva elmondta, hogy örült, hogy idén már községe láthatta vendégül a többi település sportolni vágyó lakosait.

 

„Úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű rendezvények erősítik a települések közti összetartást, ami már csak azért is példaértékű, mert sokszor a községeken belül is nehéz összefogni az embereket. Az pedig, hogy közben sportolunk, már csak hab a tortán. Sajnos manapság már nem olyan kort élünk, mikor kora tavasztól késő őszig gyerekzsivajtól volt hangos a futballpálya.”

 

Az „örömfutás” célegyenesében

 

Farkas Károly kiemelte hogy magában a sportoláson kívül fontos eleme az ilyen rendezvényeknek az új kapcsolatok kialakítása és a régiek ápolása nem csak polgármesteri szinten, hiszen a gyerekek és a felnőttek egy egész napot töltenek el egymás társaságában.

 

„2015-től ott voltunk minden évben a „6 falu sportnapon”, és mindig jól éreztük magunkat. Szerettük volna eddigi vendéglátóinknak mi is visszaadni azt a kedves vendéglátást, amelyben nekünk is részünk volt. Úgy érzem, és a visszajelzések is ezt támasztják alá, hogy egy igazán sikeres és élményekben gazdag napot töltöttünk el együtt.”

 

Családias hangulatú volt a horgászverseny

 

A sokszor mókás pillanatokat hozó sportversenyek és a finom ebéd után rövid kultúrműsorral zárult a nap. Szokássá vált ugyanis, hogy a résztvevő községek bemutatják a közösségükben tevékenykedő tehetségeket is.

 

Minden csapat és egyéni versenyző díjban részesült

 

Az eredmények:

 

Nagykidobós verseny:

  1. Szilas község csapata
  2. Polgármesterek csapata
  3. Tany község csapata
  4. Megyercs község csapata
  5. Füss község csapata
  6. Keszegfalva község csapata

 

 

Gyermek sportvetélkedő:

  1. Füss
  2. Megyercs
  3. Csallóközaranyos
  4. Tany
  5. Ekel
  6. Keszegfalva
  7. Szilas

 

 

A gyermekhorgászverseny végeredménye:

  1. Hlavačka Stanislav – 2,31 kg
  2. Szabó Ákos – 1,44 kg
  3. Petrovič Kevin – 1,16 kg

*a versenyen 33-an vettek részt, a szervezők minden résztvevőt külön díjaztak

 

Képgaléria

Nyolcfalus sportnap - Füss 2018
Komjáthy Petőcz Andrea

A cikkben szereplő képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!