Igazi fedett piacot ígértek, de csak sátortetős lett, de akkor is a miénk! Hosszú évek óta, több választási ciklust végigkísérően állandó téma volt az érsekújvári főtér közelében lévő, közkedvelt városi piac felújítása. Különböző pártok helyi szervezeteinek valamint a polgármesterjelöltek programjainak is kihagyhatatlan részét képezte a piactér befedése, hogy a vásárlók és árusok védve legyenek az időjárás viszontagságaival szemben.

 

Mert a piac nagyon népszerű hely, gazdag hagyományai vannak az egykori mezővárosban! Régebben kedden és pénteken voltak a piacnapok, ekkor jöttek be a városba a környék kistermelői is terményeikkel, portékáikkal. Ma már elsősorban szombaton jelent tartalmas és izgalmas  családi vásárlási programot a piaclátogatás.

 

Baráti találkozóhelyek helyszíne is kora tavasztól késő őszig, de még télen is, amikor az eladók a pultokra kirakodva árulják a zöldségek, gyümölcsök és virágok mellett a házi disznótoros készítményeiket: kolbászt, hurkát, kolduskását, szalonnát, sonkát, disznósajtot stb. Illatuk és látványuk szinte átmelegíti az embert a fagyos téli reggeleken. És természetesen egyik évszakban sem hiányozhat a kis hordókból árusított savanyított káposzta és ma már a savanyított káposztalevelek sem, amik az igazi töltött káposzta nélkülözhetetlen alapanyagai.

 

 hirdetes_810x300  

De igazán ilyenkor májusban szép a piac! Színekben éppoly gazdagon pompázik, mint ahogy eladópultjai roskadoznak gazdagon a zöldség- és gyümölcshalmok alatt!

 

 

Mintegy féléves kényszerszünetet követően május 19-én nyitották meg ünnepélyes keretek között az érsekújvári városi piacot felújított, sátortetős formájában. Kicsit megkésve ugyan, kicsit lekésve ugyan a piaci szezonnyitást, de ma már a vásárlók és eladók szolgálatára áll sokunk nagy örömére!

 

Klein Otokár érsekújvári polgármester (balról a második) a városi piac ünnepélyes megnyitóján

 

 

Viszont egy bosszantó szépséghibával nyílt meg a piac: szemet szúróan hiányzik a magyar nyelvű üdvözlő felirat:

 

 

A város és egy osztrák cég közös leányvállalata, a Bratner Nové Zámky Kft. működteti az érsekújvári piacot. A cég honlapjának nincs magyar nyelvű változata, ügyvezető igazgatója pedig a város részéről Jaromir Valent (ez hivatalosan a honlapon nincs feltüntetve), aki a Smer jelöltjeként egyúttal a képviselőtestületnek is tagja. Tehát a városi piacot működtető cég nem veszi magának azt a fáradtságot, hogy magyar nyelven is üdvözölje a látogatókat.

 

Pont azon a helyen történik meg mindez a városban, ahol mindenki számára megszokott és természetes, hogy az árusok két nyelven szólítják meg a vásárlókat, magyarul is kínálják portékáikat! Róluk kellene példát venniük a Brantner vezetőségének! És mivel város cég (is), a városvezetőknek is….

 

Abban viszont bízhatnak a helybeliek, hogy az Érsekújvár, így szeretlek FB-os csoport újra kézbe veszi a szemet szúró, sértő hiányosság orvoslását, és intézkedni fognak, mint számos más, hasonló esetben. Most is ők hívták fel a figyelmet az újonnan megnyitott piac magyar nyelvű üdvözlő feliratának hiányára!

 

Száraz Dénes

Képek: novezamky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!