Komárom városában érzékelhetően felpezsdült a kulturális élet.  Június 12-én a belváros utcáit vidám, jókedvű fiatal csoportok lepték el, ugyanis kezdetét vette a szlovákiai magyar amatőr színjátszók, kisszínpadok és diákszínpadok országos fesztiválja, az 55. Jókai Napok.

 

 A rendezvény nyitóünnepségére a Tiszti Pavilon dísztermében került sor, ahol elsőként Szilágyi Domokos Halál árnyéka című versbeszédéből a mély érzelmeket felkavaró Rekviem-et hallhatta a közönség, Bangha Roland előadásában.  A vers egyszerre emlékeztetett a történelmi meghurcoltatások kegyetlenségeire, ugyanakkor a kortárs színjátszás két nemrég elhunyt személyiségére is.

 

Benkő Géza színművész, és Pani Béla, az őrsújfalusi  ÉS!? színház tagja az elmúlt hónapokban távoztak el örökre közülünk. E szomorú tény kapcsán a nyitóünnepség első része emléküknek szentelődött, melyet egyperces csendes tisztelgéssel zártak a jelenlévők.

 

 hirdetes_810x300  

A hangulat ünnepélyességét, és egyben annak folyamatos felélénkülését, feloldását a pozsonyi Hugo Kauder trio adta meg Lakatos Róbert hegedűművész vezetésével, majd ismét verseket hallhattunk Bukovszky Orsolya és Gál Réka Ágota előadásában, akik az elsőként hallott Bangha Rolanddal együtt a Selye János Gimnázium díjnyertes szavalói.

 

Az értékes kultúrműsort követően beszédet mondott Rigó Konrád kulturális államtitkár, szavaival méltatta a Jókai napok rendezvény jelentőségét, mely humán értelmiségi réteget nevel a felvidéki magyarság számára.

 

 Stubendek László Komárom város polgármestere szintén hangsúlyozta a fesztivál értékeit, és annak a város életére gyakorolt pozitív hatását, majd ünnepélyesen megnyitotta az 55. Jókai Napokat.

 

A nyitóünnepség a Szürkebarátok verséneklő együttes előadásával fejeződött be, akik vidám hangulatú zenélésükkel megteremtették az alapot a fesztivál sikeréhez, s ezen igyekezetüket a közönség azonnal vastapssal jutalmazta. Az együttes szintén a Selye János Gimnázium diákjaiból tevődik össze, így elmondható, hogy a nyitóünnepség jelentős részét a neves Alma Mater töltötte ki. A gimnázium igazgatója Andruskó Imre a közönség soraiban büszke elégedettséggel szemlélhette a produkciókat.

 

Az est hangulatának fokozása céljából a Városi Művelődési Központban Anton Pavlovics Csehov: Leánykérés, egyfelvonásostréfáját láthatta az érdeklődő közönség, melyet a kassai Pinceszínpad adott elő Havasi Péter rendezésében.

 

A Jókai Napok versenyén összesen tizenegy társulat előadását láthatjuk majd, melyek közül három felnőtt színjátszó társulat és nyolc diákszínjátszó csoport.

 

A fesztivál zsűrije: Culka Ottó színművész, Hizsnyan Géza színházi szakember, Michač Gábor díszlet-, jelmez és bábtervező, Németh Ervin drámatanár, Perényi Balázs színikritikus, drámatanár, valamint Varga Emese dramaturg. Műsorvezető Aranyosi Zsolt, a korábbi évek sikeres versenyzője.

 

Az ünnepséget több kísérőprogram színesíti, és természetesen a RÉV- Magyar Kultúra Házában működő Fesztiválklub is hozzájárul majd a tartalmas időtöltéshez és a jó hangulathoz, ahol a vendéglátás szorosan összekapcsolódik a művészeti tevékenységgel.

 

A rendezvény fő szervezője A Jókai Napok Alapítvány és a Komáromi Városi Művelődési Központ, társszervezők Komárom Város valamint az ART FORT Polgári Társulás.

 

Az 55. Jókai Napok ünnepélyes díjkiosztására június 17-én, vasárnap délelőtt kerül majd sor, és ezt követően Jókai Mór, az írófejedelem szobrának megkoszorúzásúval zárul.

 

Buday Mária

Nyitókép: mamsze.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!