Június 16-án a gútai vízimalomnál harmadik alkalommal rendezte meg a Mezővárosi életérzés – Szekeres polgári társulás a generációk találkozója jegyében a Kattancsfesztivált. A családi programokkal, fellépőkkel és izgalmas finomságokkal bővelkedő esemény központi szereplője – mint eddig minden alkalommal – a gútai hagyományos étel, a kattancs volt.

 

Pikáli Róbertet, a rendezvény egyik főszervezőjét kérdeztük meg arról, hogy honnan jött három évvel ezelőtt a Kattancsfesztivál fesztivál ötlete:

 

A Felvidék és általában a magyarok lakta területek rengeteg fajta fesztiválrendezvénynek adnak otthont. Miért legyen épp Gúta a kivétel? Hiszen Gútának van egy jellegzetes hagyományos étele, a kattancs, a hajtogatott tészta, és mivel városunkban hasonló fesztivált még nem rendeztek, így úgy döntöttünk, megszervezzük Gúta Kattancsfesztiválját”

 

mondta Pikáli.

 hirdetes_400x285  

 

Fotó: Körkép.sk/KPA

 

Mint megtudtuk, a szervezők maguk sem gondolták, hogy ilyen horderejűvé növi ki magát rendezvényük.

 

„Már első alkalommal is hatalmas tömeg látogatott ki ide a vízimalomhoz, és fantasztikus hangulat, családias légkör alakult ki. Ezért megegyeztünk szervezőkollégáimmal, Samu Istvánnal és Sóky Gáborral, hogy a generációk találkozója jegyében folytatjuk a fesztivál. És így is lett”

 

A Kattancsfesztivál megálmodói és főszervezői: (b-j) Pikáli Róbert, Sőky Gábor és Samu István, fotó: Körkép.sk/kpa

 

Kiderült az is, hogy a kattancskészítés versenyében a résztvevők számát csak a vízimalomnál található kemence kapacitása korlátozza.

 

„Az első évben 6 csapat jelentkezett, a másodikban már 12-en voltak. Tavaly már gondot okozott a sok kalács kisütése, így idén 7 csapatot engedtünk versenyezni. A tapasztalat azt mutatja, hogy jövőre elektromos kemencéket is csatasorba kell állítanunk, hogy győzzük ezt a hatalmas mennyiséget megsütni.”

 

Hogy senki se unatkozhasson, míg a kattancsok elkészültére várnak, a szervezők minden évben biztosítanak kísérőprogramokat is. A korábbi években például az arcfestés és a helyi iskolások, nyugdíjasok fellépése biztosította a jó hangulatot, idén azonban már ezen a téren is bővítették a kínálatot a szervezők: kézműves utcát alakítottak ki, népi játékokat hoztak, és bebizonyosodott, hogy mindez jól beleillik a fesztivál hangulatába – így ezt jövőre is szeretnék folytatni, bővíteni.

 

 

A gútai Kattancsfesztiválra már az első alkalommal 1500-2000 ember látogatott ki, idén még ennél több résztvevőnek örülhettek a szervezők.

 

Pikáli hangsúlyozta, hogy minden évben nagyon igyekeztek bevonni a diákokat a rendezvénybe, idén pedig a gyerekek már maguk jelentkeztek, hogy felléphessenek a fesztiválon. A fiatalokhoz hasonlóan a gútai nyugdíjasaotthon és a nyugdíjasklub is nagyon aktív résztvevője az eseménynek – előbbiek a kattancs-sütő verseny első díját is megnyerték.

 

„Próbáltuk összekötni a generációkat, és sikerült: a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megmutathatta magát. Ebben a szellemben szeretnénk folytatni. A közönség között is minden generáció képviselteti magát, és látjuk, hogy jól érzik magukat. ”

 

Pikáli elmondta, hogy a III. Kattancsfesztivál megvalósulásához a városi önkormányzat, és a Bethlen Gábor Alap is pénzügyi támogatást nyújtott.

 

Képek az alábbi galériában: 

 

Kattancsfesztivál 2018

 

Mi az a kattancs?

 

Kürti Júlia helyi lakostól kérdeztük meg, tulajdonképpen mi is az a kattancs. Az étel szlovák elnevezése némileg árulkodó volt (paprikový koláč), az azonban nem derült ki, hogy mitől kattancs és mitől gútai – és persze hogyan készül.

 

„Hagyományos kelt tésztát készítünk, elterítjük, megkenjük zsiradékkal, megpaprikázzuk, jól megsózzuk… jól meg kell sózni, mert a kattancsnak sósnak kell lennie, ezután összehajtjuk (egy szalvétán mutatja meg, pontosan hogyan kell összehajtani), majd így is megkenjük zsírral, paprikázzuk, sózzuk, majd utána mégegyszer behajtjuk. Végül lezsírozzuk a tetejét, és betesszük sülni. Ez a kattancs”

 

Júlia elmondta, a kattancs ebben a városban született és itt is vált hagyományos étellé, és várhatóan Gúta város kulturális örökségének része lesz. És igen, csak paprikás változatban kattancs a kattancs.

 

Fotó: Körkép.sk/KPA

 

Nem volt egyszerű dolga a zsűrinek

 

Az idei kattancs-sütő versenyben 6 csapat vett részt. A zsűri elnöke, Németh Iveta helyi képviselő elmondta, hogy nehéz volt a döntés, hiszen szebbnél szebb tálalás mellett igazán finom kalácsokat kóstolhattak meg. Az első három helyezett kihirdetésén túl díjazták a legcsípősebb kattancsot, a legkreatívabb díszítést, valamint külön ajándékot kapott a legidősebb és a legfiatalabb kattancskészítő is. A zsűri munkáját dícséri, hogy a közönségszavazatok alapján is a gútai nyugdíjasotthon csapata érdemelte ki az első helyezést.

 

Németh Iveta, a zsűri elnöke, helyi képviselő az eredményhirdetésen, Fotó: Körkép.sk/kpa

 

Komjáthy Lóránt, Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Körkép.sk/kpa

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!