Hétvégén komoly viharok tépázták meg a csallóközi tájat és nem utolsó sorban a lakóházakat és középületeket. Nagymegyeren még a mai napon is zajlik az esővíz és szennyvíz okozta károk elhárítása.

 

A Dunaszerdahelyi járáson belül a legtöbbször Nagymegyeren hívták segítségül a tűzoltókat a nagyfokú esőzés után.

 

A város polgármestere, Samuel Lojkovič a TASR-nek nyilatkozva elmondta, hogy főleg megrongálódott tetőkhöz, a közlekedést korlátozó letörött faágakhoz hívtak segítséget, valamint körülbelül 50 esetben a családi házak és középületek pincéinek vízmentesítéséhez volt szükség a tűzoltók beavatkozására.

 

 hirdetes_810x300  

A középületek közül a Poliklinika járt a legrosszabbul, ahol a polgármester szerint mostanra már sikerült normalizálni a helyzetet, már a tető javításán dolgoznak.

 

Mindemellett fertőtlenítésre is szükség van, mivel nem csak az esővizet, hanem a szennyvizet is el kellett távolítani.

 

„Ennek legfőbb okát abban látjuk, hogy a vízművek nem kapcsolták be időben a szívószivattyúkat és turbinákat. Több mint egy órába telt, mire találtunk ott valakit, így a szennyvíz a wc-ken és zuhanyzók lefolyóin keresztül visszajött a háztartásokban”

 

nyilatkozta Lojkovič, majd hozzátette, hogy amint beindították a turbinákat, a helyzet azonnal megoldódott.

 

„Természetesen a következmények megmaradtak, de a víz már nem állt meg, és nem folytatta a pusztítást”

 

tette hozzá.

 

forrás: noviny.sk

 

A Dunaszerdahelyi járásban 17-szer volt szükség a tűzoltók beavatkozására, Nagymegyeren kívül például Somorjára, Nagypakára, Csallóközcsütörtökre, Lúcsra, Hegyétére, Dunaszerdahelyre és Kisudvarnokra is kihívták őket.

 

teraz.sk

Nyitókép: noviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!