Az UNESCO Globális Geoparkok Hálózatába (GGN) való felvétel és az abban való megmaradás is számos feladattal és kötelezettséggel jár. A geoparki területnek nemzetközi jelentőségű geológiai helyszínekkel, irányító testülettel, kimutatható együttműködéssel  kell rendelkeznie. Kiemelt feladata a geológiai értékek védelme és megőrzése, s azok bemutatása a nagyközönségnek.

 

Megteremtve a helyi lakosság gazdasági fejlődését és célként kitűzve a fenntarthatóság elérését a turizmus fejlesztésével és egyéb gazdasági és kulturális tevékenységek támogatásával.

 

Sátorosbányán

 

A tagság nem örökérvényű, meg kell újítani. A geopark működését négyévente a Globális Geoparkok Hálózatának szakemberei ellenőrzik, melynek eredménye zöld, sárga vagy piros kártya lesz. A piros kártya a tagsági feltételek súlyos megsértését jelenti és a hálózatból való kizárást eredményezi. A sárga kártya olyan hiányosságok meglétének eredménye, melyek kijavítására két évet kap az adott geopark. A zöld kártyát az a geopark érdemli ki, ahol kimutatható a fejlődés, teljesíti a hálózat tagsági feltételeit, eleget tud tenni a GGN ajánlásainak.

 hirdetes_400x285  

 

Eresztvényben

 

Az Európai Geoparkok Hálózata 200-ben alakult, amit 2004-ben a Globális Geoparkok Hálózatának létrejötte követett. Utóbbi az UNESCO címet a 2015. november 17-én kapta meg, azóta a hálózat tagjai jogosultak a UNESCO cím viselésére és a logó használatára.

 

Sőregen

 

A Novohrad-Nógrád Geopark, mint a világ első határon átnyúló geoparkja több éves előkészület után 2010-ben lett az Európai és Globális Geoparkok Hálózatok tagja. A geopark első nemzetközi ellenőrzésére 2014-ben került sor, amikor néhány ajánlással együtt zöld kártyát kapott. Ekkor az Európai Geoparkok Hálózatának társelnöke, Kristin Rangnes (Norvégia) és Goran Pavic (Horvátország) látogatták meg a Novohrad –Nógrád Geopark területét.

 

Négy év eltelte után az immáron UNESCO Globális Geoparkok Hálózata által kiküldött szakértők Dr. Ibrahim Komoo (Malajzia) és Dr. Henning Zellmer (Németország) négynapos látogatást tettek a geopark területén, s a helyszínen mérték fel, hogy milyen eredményeket tud felmutatni a geopark.

 

Füleken

 

 

Dr. Ibrahim Komoo egyetemi tanár, geológus személyében a Globális Geoparkok Hálózatának egyik legjelentősebb személyisége látógatott Nógrádba. Ötletadója, egyik kezdeményezője volt a hálózat létrejöttének, koordinátora az ázsiai geoparkoknak. Apró érdekesség, hogy Novohrad-Nógrád Geopark képviselői 2010-ben Malajziában, az által alapított geoparkban megtartott közgyűlésen vehették át a tagságukat megerősítő oklevelet.

 

Elöl: Dr. Henning Zellmer és Dr. Ibrahim Komoo

 

 

Az ellenőrző látogatást többhónapos előkészítő munka előzte meg, melynek során számos beszámolót, értékelést kellett  elkészíteni és elküldeni a Globális Geoparkok Hálózatának, melyeket  az ellenőrök már az érkezésük előtt áttanulmányoztak. Az összefoglalók kitértek az elmúlt négy tevékenységére, a fejlesztésekre, a geoparkot irányító nemzetközi menedzsment összetételére és munkájára, a 2014-es ajánlások teljesítésére, a iskolákkal való kapcsolatra is.

 

Szurdokpüspöki

 

A felkészülés részét képezte az látogatás ütemtervének előkészítése, melynek alapján az ellenőrök a geopark vezetői, munkatársai, az érintett polgármesterek, a Cseres Hegység Tájvédelmi Körzet és a Bükki Nemzeti Park vezetői és munkatársai kíséretében járták a területet.

 

A teljesség igénye nélkül megjelent Agócs Attila, a Novohrad-Nógrád Geoapark Jogi Személyek Társulás elnöke, Fülek város polgármestere, Oláh Péter, a Novohrad-Nógrád Geoapark Nonprofit kft. elnöke, Fekete Zsolt, Salgótarján város polgármestere, Eva Belanová a Cseres Hegyég Tájvédelmi Körzet és Rónai Kálmánné a Bükki Nemzeti Park igazgatója, Gaál Lajos, Lavaj Attila a geoapark geológusai, Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park osztályvezetője, Pócsa Denisza, a füleki Nógrádi Turisztikai és Informácios Központ munkatársa, Drexler Szilárd, a geopark Eresztvényi Látogatóközpontjának irányítója. Nem utolsó sorban Szarvas Imre, az Ipolytarnóci Látogatóközpont munkatárasa, a Novohrad-Nógrád Geopark nemzetközi kapcsolattartója, aki oroszlánrészt vállalt a látogatás előkészítésében, megszervezésében és levezetésében is.

 

Somoskői bazaltömlés

 

A háromnapos bejárás során az ellenőrök jártak Hollókőn, Salgótarjánban, Baglyaskőn, Szturdokpüspöki Palóc Grand Kanyonban, Ipolytarnócon a szlovákiai területen Somoskőn, Sátorosbányán, Sőregen, Ajnácskőn, Füleken, Kalondán, ahol geoparkos helyszínekkel ismerkedtek meg. Találkoztak önkormányzati képviselőkkel, szakemberekkel de turistákkal is. Az ajnácskői várban magyarországiakkal, Ipolytarnócon Szlovákiából érkeztekkel, akikkel el is beszélgettek.

 

Ajnácskő

 

Az ajnácskői várpincében

 

A Füleken és Etesen megtartott esti vacsorákon lehetőség adódott a közvetlen beszélgetésekre, a határon átnyúló geoparkokat érintő problémák megbeszélésre is. A látogatás záró találkozójára Eresztvényben, a látogatóközpontban került sor, ahol az ellenőrök pontról-pontra haladva kérdezték a geopark jelenlévő munkatársait az eltelt 4 év eredményeiről és tapasztalatairól.

 

Kalonda, templomkert

 

A beszélgetések során elmondták, hogy nagyon pozitívan érintette meg őket pl. az, hogy a meglátogatott várak nemcsak geológiai, de természet, kulturális és történelmi értéket is képviselnek. Hangsúlyozták, hogy minden geopark egyedi, s ők is így tekintenek rájuk. Kiemelten érdekelte őket a geopark határon átnyúló, nemzetközi irányítása, mert mint elmondták a határon átnyúló geoparkok (ilyenből már több is van) esetében a tapasztalataik szerint ez a legkritikusabb része a működtetésnek.

 

A szlovák-magyar határsávban

 

Ibrahim Komoót a Körkép.sk arról is megkérdezte, hogy miben látja az alapvető különbséget az európai és kínai geoparkok között. Elmondta, hogy amíg Európában a geoparkok létrehozása alulról jövő kezdeményezések eredménye, s működtetésben az állam a legtöbb esetben nem, vagy minimális szerepet vállal, addig Kínában ez a folyamat ellentétes. A geoparkokat  az állam hozza létre, beleértve az irányító testületét is és a gazdasági támogatását. A folyamat kezdetén szinte kizárólag gazdasági szempontok, egy-egy régió fejlesztése volt a cél, amely mára annyit módosult, hogy már szerepet kap benne a terület értékeinek a védelme is.

 

Amíg az európai geoparkok esetében szinte mindenütt problémás a működtetés anyagi hátterének a biztosítása, addig a kínai geoparkok esetében ez nem jelent gondot, mert az állam nagy összegeket ad erre.

 

Ipolytarnócon

 


 

Az előzetes információk szerint az ellenőrök a kapott és tapasztalt információkat felhasználva augusztus végéig készítik el zártkörű jelentésüket, melyek ajánlásokat tartalmazni fognak. A előzetes eredmény már szeptember ismert lesz, de a hivatalos eredmény csak 2019 januárjában lesz közzétéve.

 

Somoskői várban

 

A Novohrad–Nógrád Geopark a világ első határon átnyúló geoparkja, mely Magyarország és Szlovákia között terül el. A több tekintetben páratlan palóc vidék történelmi hagyományait, a tájat és közösségeket is egyesítő geopark fokozatosan építi ki és kapcsolja össze a látványosságokat a határ két oldalán: 64 magyarországi és 28 szlovákiai település tartozik hozzá.

 


Puntigán József

Képek: a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!