A hetek óta tartó hőség és a csapadékhiány hatására rohamosan lecsökkent a Duna vízállása. Korábban a magyarországi honvédség is figyelmeztetett arra, hogy az alacsony vízállás miatt világháborús bombák, kézigránátok, stb. kerülhetnek elő a vízmederben. Medvénél, nem messze a Szlovákiát és Magyarországot összekötő hídtól egy hajóroncs vált láthatóvá.

 

Olvasóink beszámolói szerint alacsony vízálláskor többször is lehetett már látni a roncs néhány részét, ennyire sok részlete azonban csak nagyon ritkán bukkant elő eddig. A jelek szerint a hajóroncs idáig nem veszélyeztette a folyón úszó hajókat, ugyanis a kijelölt hajóútvonalon kívül esik.

 

A Csilizközben szájhagyomány útján terjedő történet szerint egy második világháborús orosz hajó maradványai láthatók a képen, melyet egyik olvasónk, Bognár Gyula bocsájtott rendelkezésünkre.

 

 hirdetes_810x300  
fotó forrása: Bognár Gyula

 

Az orosz vonal feltevését erősítheti meg a medvei Duna-parton található orosz emlékmű is, amely 8 szovjet katonának állít emléket.

 

Fotó: Bognár Gyula facebook-oldala

 

Megerősítésként a képpel, és az alábbi videóval megkerestük a Körkép.sk-n és több külföldi szaklapban is publikáló, felvidéki magyar születésű hadtörténészt, Orbán Gábort.

 

 

„A felvételen feltehetőleg a Szovjet Dunai Flottila BK-244 jelű ágyúnaszádja látható, ami orosz források szerint 1945. április 3-án futott ellenséges aknára Pozsony és Komárom között: БК-244 потоплен 3 апреля 1945, р-н Братиславы (Комарно-Комаром), мина. Ezt támasztja alá a parton álló katonai emlékmű, melyen nyolc szovjet katona neve áll – Hármuk halálozási ideje (mindegyikük a Dunai Flottila tagja) megegyezik a BK-244 elvesztésének időpontjával. Az oroszok folyami flottája a háború után is maradt, hogy a Duna aknamentesítését elvégezze (1944-1948). Nincs információ arról, hogy a Magyar Királyi Folyamerők az említett időpontban veszteséget szenvedtek volna a térségben – lásd: Csonkaréti Károly, M. Kir. Honvéd Folyami Erők őrnaszád-ezrede 1944. október 15- 1945. május 9. között. Hadtörténelmi Közlemények, 29. évf. 2. sz. (1982).”

 

tájékoztatta portálunkat a fiatal hadtörténész.

 

További fotók:

 

Fotó: Bognár Gyula

 

Fotó: Bognár Gyula

 

Fotó: Bognár Gyula

 

Körkép.sk/kpa

Nyitókép forrása: Bognár Gyula

 

Megjegyzés: A cikkben található fotók és videó a szerző, Bognár Gyula beleegyezésével kerültek felhasználásra

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!