A hétvégén falunapot rendeztek a községben. Ennek keretén belül megemlékeztek az I. Világháború befejezésének századik évfordulójáról és Szent István királyunk állam alapító tevékenységéről.

 

Az írások 1246-ban említik először a községet „Deltar” alakban. Később, 1427-ben „Decher” néven szerepel. A sorozatos török támadások és járványok következtében lakossága 1710-re kipusztult. 1715-ben mindössze egy család lakta. 1828-ban 75 házában 573 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak.

 

A détéri templom

 

A détériek is koszorúznak
A magyarországi vendégek elhelyezik a kegyelet koszorúját az emlékműnél
A résztvevők felvonulnak az emlékműhöz
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Berényi József, az MKP korábbi elnöke is.

 

 hirdetes_810x300  

Vályi András így ír: „DÉTÉR magyar falu Gömör Vármegyében, lakosai katolikusok, fekszik Gesztetének szomszédságában, mellynek filiája, Serkétöl mintegy fél mértföldnyire, határja ugyan hegyes, de meglehetős termékenységű, malma helyben, és más javai is vagynak, piatza Rimaszombatban, tulajdonságaira nézve Darnyához majd hasonló.”

 

A község a rendszerváltás előtt közigazgatásilag Gesztetéhez tartozott. Most azok közé tartozik, akiknek jót tett az önállósodás. Zagyi István polgármester és a lelkes, dolgos emberek kifejezetten széppé varázsolták a községet. A hibája csak annyi, hogy oldalra esik a főközlekedési útvonaltól, így nem mindenki láthatja a fejlődést.

 

Csank Tímea nagyon szép verset mondott

 

Détéri menyecskék – Zagyi István felvétele

 

 

A megemlékezés a domboldalon levő, nagyon szépen kialakított emlékmű előtt zajlott, amely Szent István király szobrának a része. A résztvevőket Zagyi István polgármester köszöntötte, díszlövés hangzott el, majd vers és ünnepi beszédek következtek. Ezután a résztvevők tiszteletük jeléül elhelyezték a kegyelet koszorúit az elesett hősök emlékműve előtt.

 

A sokadik alkalommal megrendezett falunapon nagy számban vettek részt a magyarországi testvér településről, Kissikátorról érkezett vendégek, akik közreműködtek a délutáni órákban rendezett színes kultúrműsorban is. Kocsik László Csaba polgármester vezette őket.

 

Kegye János pánsípművész

 

Kiállitás a világháborús katonák fegyvereiből és személyi felszerelésükről

 

A szovjet katona kézi fegyvere

 

Egy szovjet katona felszerelése a világháborúban

 

Zagyi István a Körkép.sk-nak elmondta, hogy a testvér településsel nagyon jó a kapcsolatuk. Már hagyománynak számít az egymás rendezvényein való részvétel. A lakosok elbeszélgetnek, elszórakoznak egymással, kicserélik a tapasztalataikat.

 

A nagy meleg ellenére a közönség szépen kitartott. Színvonalas kultúrműsor mellett finom gulyást kóstolhatott és nézegethette a második világháború katonáinak öltözetét, felszerelését és fegyvereit.

 

Kissikátori vegyeskórus

 

Klarinét szóló

 

Kocsik László Csaba Kissikátor polgármester megszegi az új kenyeret

 

Kocsik László Csaba zenél

 

Zagyi István polgármester és a vendégek megnyitják a kultúrműsort

 

Zagyi István polgármester megnyitja az ünnepséget

 

A falunapot a község rendezte az aktívabb polgárai segítségével.

 

Mede Géza

A képek a szerző felvételei

Nyitókép: A helyi tiszteletes megáldja az új kenyeret

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!