A Magyar Kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretén belül augusztus 31-én, pénteken egy szépen felújított óvodát adtak át ünnepélyes keretek között Almágy községében.

 

A program szerint a község 165 ezer eurót fordított az óvoda felújítására. A pénzt a magyar kormány adta a Bethlen Gábor Alapon keresztül.

 

Horváth Éva, a Bethlen Gábor Alap munkatársa elmondta, hogy a program keretén belül 140 óvodát újítottak fel. Nagyon örül, hogy az almágyi óvoda kész lett a kitűzött határidőre, így időben birtokba vehetik a kicsik.

 

 hirdetes_810x300  

 

 

Megtudtuk, hogy a program szerint a határon kívüli magyar óvodások számát 60 ezerre kell emelni. Erre a magyar kormány összesen mintegy 38 milliárd forintot fordít.

 

Az ünnepélyes átadáson Horváth Éván kívül részt vett Berényi József és Cziprusz Zoltán, az MKP országos elnökségének tagjai, Bódi Katalin, Feled térségének pedagógiai vezetője és további sok-sok vendég.

 

 

 

 

A kicsik kedves programja után a szalag átvágására került sor, majd a vendégek megnézték az épület felújított részeit kívül és belül egyaránt.

 

 

Megtudtuk, hogy az építkezési munkákra 148 ezer eurót fordítottak, míg az új berendezési tárgyak 17 ezer euróba kerültek. Az épület homlokzatát hőszigetelték, kicserélték a nyílászárókat és felújították a higiéniai helyiségeket.

 

 

 

 

Az új tanévben az óvodát 38 gyerek fogja látogatni. Ebből 18 kisosztályos, 20 gyerek pedig nagyosztályos. Agócs Péter iskolaigazgató szerint az óvoda lett a környék legszínvonalasabb ilyen típusú intézménye. Elmondta, hogy nagy sajnálatukra az iskola épületének többi része nem újulhatott meg, de reményei szerint hamarosan arra is sor fog kerülni. Megköszönte a magyar kormány támogatását.

 

Berényi József beszédében hangsúlyozta, hogy az élet a családon kívül az óvodában kezdődik. Amennyiben sikerül megteremteni a megfelelő óvodai feltételeket a gyerekeknek, akkor egyben a megmaradásunk, a magyarságunk stratégiai feltételeit teremtettük meg. A magyar kormány nagyvonalú segítsége ezt a célt szolgálja, ezért mindenképpen meg kell becsülnünk.

 

Mede Géza

Képek: a szerző felvételei

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!