Október 6.  feketebetűs emlékünnep az összmagyarság történelmében. Ezen a napon a Kárpát-medence számos magyarlakta településén meggyulladtak az emlékezés lángjai.

 

Komárom városában már október 5-én jelét láthattuk az ünnep kezdetének, amikor egy anyaországi diáksereg jelent meg Klapka György tábornok szobra előtt. A tanulók és kísérő pedagógusaik a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumból érkeztek városunkba. Vezető tanáruk a szobor előtt tömören összefoglalt előadásban ismertette a diákokkal Klapka György tábornok és Komárom várának szerepét.  Ezt követően a tanulók elénekelték a himnuszt, majd pedig elhelyezték az idei ünnepség első koszorúját.

 

A kapuvári diákok

 

Komárom Város ünnepi megemlékezése október 6-án, 17.00 órakor vette kezdetét a város főterén. Legelőször a Ghymesi Igricek népzenéje csendült fel Klapka tábornok szobránál, majd pedig Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész adta elő Petőfi Sándor Apostolának egy részletét.

 hirdetes_810x300  

 

A Ghymesi Igricek

 

Dráfi Mátyás – Jászai Mari-díjas színművész

 

A vers után Farkas Adrianna gimnáziumi tanár, a Csemadok Komáromi Szervezetének elnökségi tagja köszöntötte az egybegyűlteket.

 

A CSEMADOK elöljárói

 

A rendezvény ünnepi szónoka Katona István koreográfus, dramaturg volt, aki rövid, tömör beszédében nagyon mély gondolatokat osztott meg az emlékezőkkel.  „Jézus a Golgotára meghalni ment értünk. …a 13 embernek és Batthyány grófnak meg kellett halnia azért, hogy mi jobb sorsra jussunk.”  A szónok ezután gondolatait egy másik szálon folytatta. „…egyszer a tanítványok megkérdezték Konfuciust: Mester, meddig kell nekünk arra várnunk, hogy jobb legyen? A mester körbenézett és szólt: Fiaim, még nagyon sokáig, ha csak vártok

 

A Gimnázium Öregdiákjai

 

A Jókai Mór Alapiskola helyezi el koszorúját

 

Az ünnepi beszédet követően a város elöljárói, politikai és civil szervezetei, oktatási intézményeinek képviselői megkoszorúzták Klapka György tábornok szobrát. Végül az egybegyűlt emlékező tömeg elénekelte nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

 

A Marianum küldötte

 

A koszorúzók sora, élükön Stubendek Istvánnal, és Keszegh Bélával

 

A megkoszorúzott szobor

 

Az ünnepi megemlékezés az Anglia-parkban, a Vértanúk Emlékoszlopánál folytatódott egy gyönyörű népdallal, mely csodálatosan csendült fel Bajcsi Tünde, a Selye János Gimnázium tanulójának az előadásában.

 

Az emlékoszlopnál Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet, melynek első felében méltatta a hősök mártíromságát.  ” Kossuth Lajos 1890-ben az aradi vértanúkra emlékezve …Aradot magyar Golgotának nevezte”

 

Komárom Város zászlaja

 

E gondolatsor után szavait a mai kor embere felé irányította. „Teszünk-e eleget és jót korunk kérdéseinek megválaszolásában?  …Feladatunk van! Itt Komáromban, és a Kárpát-medence minden országában. Meg kell mutatnunk, hogy van bennünk összetartás, elkötelezettség…Ne nézzük tovább azokat a mesterkedéseket, amik a magyarok gyengüléséhez vezetnek …”

 

Keszegh Margit ünnepi beszéde végén Oláh Kálmán Pro Urbe díjas tanárt kérte fel Wass Albert Üzenet haza című versének az előadására, melynek meghallgatása katartikus élményt nyújtott az emlékező tömeg számára.

 

Oláh Kálmán az emlékoszlopnál

 

 

Az ünnepi műsor végén Bajcsi Tünde a Klapka-indulót énekelte, és ezt követően a különböző szervezetek itt is elhelyezték az emlékezés virágait. Az ünnepi megemlékezés Komárom városában a Szózat eléneklésével zárult.

 

Bajcsi Tünde

 

Buday Mária

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!