Felföldi Dalia Iskola – interjú Kopecsni Gáborral, az iskola vezetőjével

A közelmúltban Gömörpéterfalán, a Felföldi Baranta Szövetség keretén belül egy névváltoztatásra került sor. A Kopecsni Gábor által vezetett harcművészeti iskola ezentúl Felföldi Dalia Iskola néven fog szerepelni. Kopecsni Gábort a névváltoztatás okáról, a harcművészeti iskoláról, a tevékenységükről és jövőbeli terveikről kérdeztem.

Mi a különbség a Felföldi Baranta Szövetség és a Dalia között?

Felvidéken a Felföldi Baranta és a Dalia között valójában nincs különbség, de általánosan a baranta és a dalia között igen.

   

Miért volt szükség a névváltozásra?

Tudni kell, hogy a Felföldi Dalia Szövetség a szervezeti munkára és az iskolára oszlik szét. Gyűjtést, kutatást végeztem/végzek, a munka tulajdonképpen mára már felöleli a Felvidék majdnem teljes területét. A cél az, hogy az összegyűjtött, dokumentált anyagot felhasználjuk a gyakorlatban is, harcművészet formájában. Mi már legalább 7 éve külön, a kutatásra alapozzuk a tudásanyagunkat, erre épül a vizsgarendszer is. A névváltoztatás már régen szóban forgott, és most erre határozottan sort is kerítettünk. Ezért is döntöttem úgy, hogy nevet váltunk, s képviseljük azt, aminek több, mint tízéves kutatómunka és gyakorlati tapasztalt áll a hátterében.

Maga a név is kötelez. A Dalia szó a régi idők vitéz katonáját jelenti, a mi célunk pedig egy férfias férfiú és nőies nő irányhoz kínál utat a harcművészeten keresztül. Ezzel egy saját, magyar nemzeti harcművészeti iskolát hoztunk létre, ami a Felvidéken született, ezzel egyetemben vannak anyaországi, erdélyi, sőt kirgiz érdeklődők is.

Jövőre minden bizonnyal egy nemzetközi edzőtábort is tudunk szervezni. Aki a Felföldi Dalia Iskolát követi, annak egészséges fegyelmen keresztüli oktatásra, vizsgákra, kutatási lehetőségekre és egy-egy neves bemutatkozásra is lehetősége van bizonyos rendezvényeken, határon innen és túl. Mindezen felül természetesen nem szűnt meg a baranta mint olyan a Felvidéken, voltak csapatok, akik úgy döntöttek, hogy barantások maradnak. Ők jellemzően a baranta mint harcművészet mellett a hagyományőrzést is gyakorolják.

Akkor mi is a nemzeti harcművészet, és mi a hagyományőrző?

A magyar nemzeti harcművészet hét, úgynevezett rovásra osztható. Ezek a szablya, az íj, a fokos, ostor, bot, hajító fegyverek és a népi birkózás. Mind a harc, a virtus eszközei voltak a magyarság életében, a mi iskolánk ezek használatával foglalkozik. A hagyományőrző picit más. Korhű szempontból követi az eszközök formáját, a ruházatot. A hagyományőrző gondot visel a megjelenésre, a harcművész pedig bizonyos fegyverek gyakorlati tudására helyezi a hangsúlyt.

Természetesen ez nem egy határozott kettéválás, hiszen egy harcművésznek is fontos a megjelenés, de ő a gyakorlásra helyezi a hangsúlyt. Egy hagyományőrzőnek lehet szép, míves és akár éles kardja is. A harcművész egy egyszerű gyakorló műanyag szablyát többre tart az edzés szempontjából, mert olyan kapuk és lehetőségek nyílnak meg ezen keresztül, amit egy éles és drága szablyával nem tehet, mert részben sérülésveszélyes, részben tönkremegy.

A mostani gyűlésük Gömörpéterfalán az alakuló gyűlésük volt?

Nem, ez közgyűlés volt. Elsősorban nevet adtunk magunknak – Felföldi Dalia Szövetség lettünk. De tisztújítás is volt a napirendi ponton, emellett felvázoltuk a helyzetünket, kitűztük a céljainkat. Megbeszéltük a legközelebbi tevékenységünket. Megbeszélésünk értelmében összpontosítást fogunk szervezni, ahol ki szeretnénk képezni, fel szeretnénk vértezni az egyes területi közösségek vezetőit, vagy jövendő vezetőit. Az ő feladatuk lesz aztán a dalia harcművészetet művelni és tanítani a Dalia Harcművészeti Iskola elvei szerint.

Milyen területi közösségekről lehet beszélni?

Szélesebb viszonylatban Dunaszerdahelyről, Komáromról, Szepsiről és Kassáról beszélhetünk, szűkebb viszonylatban pedig Fülekről, Almágyról, Péterfaláról és Simonyiról. Meg szeretném említeni, hogy nagy az érdeklődés Magyarországról is, de sajnos kicsi a kapacitásunk. Lehetőséget biztosítunk táborokkal és a tavasszal induló kezdő csapatvezető képzéssel, ahol egy olyan mértékű tudást kapnak, amivel el lehet indulni. A talpra álláshoz pedig különböző lehetőségeket biztosítunk táborokon, versenyeken és szemináriumokon keresztül.

Mi az oka ennek az érdeklődésnek a dalia harcművészet iránt?

Tartást, jellemet ad a fiataloknak. Megtanítja őket a fegyelemre, a győzelem és a vereség érzésének a kezelésére. Ez nagyon fontos dolog az ember életében. Különösen ma, amikor már nincs sorkatonaság. A dalia harcművészet létezése, az iránta való érdeklődés is csak annak a bizonyítéka, amiről ma gyakran beszélünk, hogy hiányzik a fiataloknak a katonaság. Ezzel egyetemben a lányok részéről is van érdeklődés. Náluk ez a talpraesettségben, testmozgásban és szintén a nemzettudat erősítésében jelenik meg.

Említette, hogy gyűjtést, kutatást végzett tulajdonképpen az egész Felvidék területén. Megtudhatnánk, hogy hol?

Inkább azt mondanám, hogy hol nem végeztem. Rövidtávú terveim között szerepel a gyűjtés, kutatás folytatása Szepsi környékén, azaz Abaújban, Felső-Nógrádban, de „nagy falatnak” ígérkezik a Vág és Garam köze is. Szeretném a munkát dokumentálni könyvekben úgy, mint ezt eddig is tettem, közkinccsé téve a feldolgozott anyagot. De elsősorban szeretném az iskolánk munkáját folyamatosan bővíteni az összegyűjtött tudás alapján.

Milyen segítséget kap ehhez?

Amennyiben külső segítségre gondol, szeretném megemlíteni Gömörpéterfala lakosságának és polgármesterének a hozzáállását, segítségét a munkánk végzésében, amivel országos központiság jellegével és lehetőségével bírhatunk. Minden tagunkés a saját nevemben is szeretném megköszönni nekik.

A segítőkész emberek sorában egy fiatalembert emelnék ki, aki most jött ide közénk egy éves ösztöndíjjal. Ő Béres Sándor doktorandusz néprajzos, aki szakmai szempontból komoly segítséget jelent, mert nemcsak a gyakorlatban vesz részt, de a kutatásban és az edzéseken egyaránt.

Mede Géza

Képek a szerző felvételei és Kopecsni Gábor archívuma.