” A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során.”

 

A  fenti bevezető sorok jól visszatükrözik  a Hazajáró turisztikai-honismereti magazinműsor  célját, küldetését, mely 2011. őszén indult a Duna TV-n. A műsor az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert, szereplői azóta számos közönségtalálkozón osztották meg élményeiket,  Komárom városába most második alkalommal látogattak el.

 

A Magyar Örökség-díjas és Prima  Primissima díjas sorozat két fő arca Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor az MKP helyi szervezetének meghívására  október 26-án, péntek délután érkezett városunkba. A közönségtalálkozóra a Viking Pub-ban került sor, mely színültig megtelt  a műsor rajongóival. A közkedvelt bakancsos sztárokat előbb Bauer Ildikó,  majd pedig Knirs Imre üdvözölte.

 

 hirdetes_810x300  

 

Kenyeres Oszkár bemutatkozása elején hangsúlyozta, hogy nem kívánják csupán magukénak tudni a népszerű sorozat sikerét, ugyanis a műsor stábja 5+1 személyből áll, és mindnyájukra egyformán fontos szerep hárul, a technikusokra ugyanúgy mint a szereplőkre, hiszen nekik kamerákkal, drónokkal felszerelkezve kell nem egyszer hajmeresztően nehéz terepre feljutniuk.  Rendezőjük Moys Zoltán,  és a film gyártója – az MTVA megrendelésére – a DextraMedia Kft.

 

Az est folyamán a bakancsos hazát-járóktól  filmvetítéssel egybekötött, tartalmas, humorral gazdagon fűszerezett élménybeszámolót hallottunk.  A felvidéki Jakab Sándor ( Ipolyság) elmondta, hogy teljesen váratlanul, 2012-ben lett Kenyeres Oszkár állandó túra-társa, miután elődjét, Pintér Janit másfelé szólították teendői. Ismeretségük egyébként régi, egészen fiatalkori Börzsöny-i túrázásaikhoz kapcsolódik. Így nem véletlen, hogy már  2011-ben a Hazajáró  Kis-Fátra-i  túravezetőjéül kérték fel őt.

 

Kenyeres Oszkár ( Vác ) előadásában hangsúlyozta a Hazajáró műsorának fő céljait:  A Kárpátok gyönyörű tájainak, természeti kincseinek a bemutatása, a határon túli magyar kultúra, valamint a hagyományokon alapuló nemzeti értékek  feltérképezése, valamint a külhoni magyarok mindennapjainak megismerése  az egész Kárpát-medencében, sőt, a szórványokban is.

 

Fotó: Buday Mária

 

Az előadóktól megtudtuk azt is,  hogy közel 400 közönségtalálkozót és rendhagyó tanítási órát tartottak eddig.  Az iskolai találkozókat Kenyeres Oszkár szívügyének tartja, hiszen eredeti hivatását tekintve földrajz-történelem szakos tanár. Lelkesíti őt annak megtapasztalása, hogy a Hazajáró anyagát a pedagógusok gyakran beépítik az általános, a középfokú, sőt a felsőfokú intézmények tananyagaiba is.

 

A filmvetítés során a közönségtalálkozó lelkes résztvevői betekintést nyerhettek az egyes hegyi túrák lenyűgöző részleteibe, a hazai, felvidéki tájak szépségeibe, de leginkább a székelyföldi havasok világába, az ott élő emberek humorral gazdagon megáldott természetébe.  Bakancsosaink a Fogarasi – havasokat is megjárták,  a 2500 métert meghaladó  Moldován hegycsúcson téli időszakban, egy észbontóan merész gerinctúrán vettek részt. A Hazajáró csapata eddig 2 670 km-t  gyalogoltak le.

 

A műsor rajongói 2015-ben megalakították a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletet, hogy a természetjárást tovább népszerűsítsék, s ezzel együtt a Kárpát-medence  magyarságának oszthatatlanságát, együvé tartozását is jelképezzék, fenntartsák. Az egylet tagjai számára kedvezményes szálláslehetőséget is biztosítnak.

 

Említést érdemel még, hogy a Hazajáró a Kárpát-medencén túl járt  Németországban, Svájcban, Oroszországban – Moszkvában, Ukrajnában – Kijevben. Legutóbb az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába kaptak meghívást ottani magyar szervezetektől, ennek kapcsán több város szórványmagyarságát keresték fel, és színes élmény-anyaggal gazdagodva térhettek haza. Az ott készült részek jövő év  januárban kerülnek majd adásba.

 

A műsor végén betekintést kaptunk a baki-parádéba, mely nagyon vidám hangulatot teremtett az egyébként is hangulatos Viking-kocsmában. A lelkes rajongók bizonyára mindnyájan feltöltődve távoztak, és tervezgetik, hogy maguk is megvalósítsanak egy csipetnyit abból a csodából, amit a két bakancsos túrázó és stábjuk feltárt előttünk.

 

Buday Mária

Nyitókép: Knirs Imre facebook-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!