Nyitókép: Shutterstock

 

A SEDEC (Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra) Szakbizottság nemrégiben megrendezésre kerülő ülésének – melynek Juraj Droba, Pozsony megyeelnöke is a tagja – témája az ún. brain drain (agyelszívás) volt, mely egy ország szellemi elitjének elcsábítására, a magas képzettségű szakemberek külföldre vándorlására, valamint mindennek a helyi és a regionális szinten kifejtett hatására utal.

 

Az ülésen a problémával kapcsolatos lokális és a regionális kezdeményezéseket értékelték, továbbá szakmai javaslatokat tettek azzal kapcsolatban, hogy miként lehetnek harcolni az agyelszívás jelensége ellen. A brain drain napjainkban számos európai ország életét keseríti meg, s ez alól Szlovákia sem képez kivételt.

 

 hirdetes_400x285  

„A Szlovákiából külföldre távozott emberek nem csak a pénzügy terén nem látnak motivációt arra, hogy hazatérjenek. Ahhoz, hogy visszatérjenek rendet és jobb szolgáltatásokat akarnak, s nekem éppen ez a célom az elkövetkezendő négy évben. Szeretném jobbá tenni Pozsony megye lakosainak életminőségét, hogy az emberek ne kényszerüljenek külföldre a jobb élet reményében.

 

Szeretném elérni, hogy azok az emberek, akik a Pozsonyi kerületbe költöztek, azok itt jelentsék be az állandó lakhelyüket, emellett több anyagi támogatást szeretnék a megyének a minőségi szolgáltatások megvalósítása érdekében“

 

– mondta Juraj Droba, Pozsony megyeelnöke.

 

Az Európai Unió tagországai közül jelenleg Szlovákia az az ország, ahonnan a legnagyobb számban távoznak el a diákok azért, hogy külföldön folytathassák tanulmányaikat. A szlovákiai főiskolai hallgatók 17%-a külföldi felsőoktatási intézményben végzi tanulmányai. Az EU összes tagállama közül ez az arány Szlovákiában a legmagasabb. A külföldre távozó diákok száma egyre nő, s a többségük többé nem is tér vissza az országba.

 

A fiatal egyetemi hallgatók, vagy a magas képzettségű szakemberek külföldre távozása nemcsak az államnak okoz komoly gondot, de annak a régiónak is, ahonnét távoznak. Az egyetlen pluszos számokkal rendelkező kerület a pozsonyi, ahova 2016-ban 10 349 ember költözött. Ebből 1472-en külföldről, a többi a Nagyszombati, Nyitrai és Eperjesi kerületből. Ezzel ellentétben a Pozsonyi kerületből 4041 személy költözött el, közülük 693 külföldre.

 

Körkép.sk/sajtóhír

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!