December 11-én, kedden megtartotta második ülését és ezzel teljes ütemben megkezdte működését az új városi képviselőtestület Rimaszombatban.

 

A 21 tagú testületben jelenleg egy képviselői klub jelentette be megalakulását. Minden valószínűség szerint 9 taggal ők lesznek Jozef Simko polgármester „ellenzéke”. A többi képviselő, köztük a három MKP képviselővel, egyelőre helyezkedik.

 

Az ülést érdekesssé tette a Futball Akadémia kérdése. A polgármester nem írta alá a régi képviselőtestület döntését, mely a magyar féllel való megegyezést szorgalmazta. A polgármester most bejelentette azt is, hogy a szerződés javaslatot a magyar fél sem írta alá, viszont javasolták a tárgyalások folytatását.  Az új ellenzéki klub soron kívüli ülés összehívását javasolta és indítványozta, hogy azon a magyar fél felelős képviselője is legyen jelen. Ehhez a polgármester és a képviselőtestület is egyetértett.

 

 hirdetes_400x285  
Kép: Körkép.sk, Mede Géza

 

Az egy héttel ezelőtti alakuló ülésen jóváhagyták a polgármester fizetését. A 40 százalékos pótlék-emelés jóváhagyását a közösségi oldalon és a helyi sajtóban kemény krititikával illették. Sokak szerint egészségtelen mértékben növekszik különbség a politikusok és az egyszerű emberek bérezése között a politikusok javára.

 

Érdekesnek ígérkezett a polgármester helyettesének a személye és a fizetése is. A polgármester-helyettest a hatályos törvény értelmében a polgármester nevezi ki a képviselők közül, a fizetését pedig a képviselőtestület hagyja jóvá.

 

Jozef Simko polgármester Rigó Lászlót (MKP) nevezte ki helyettesének, a képviselőtestület pedig jóváhagyta a fizetését 1950 euró összegben.

 

Kép: Körkép.sk, Mede Géza

 

A továbbiakban a testület jóváhagyta a képviselők besorolását a tanácsba és a bizottságokba, de már érdemben foglalkozott a város halaszhatatlan teendőivel is.

 

Sajnos még mindig nem került sor magyar eskedtető jóváhagyására. Az előző ülésen a testület kinevezett 5 szlovák eskedtetőt, sajnos a magyar képviselők közül nem vállalta senki. Tették ezt annak ellenére, hogy a városi hivatal szerint a polgárok között nagy igény van a magyar nyelvű eskedtetésre.

 

A jelenlévőket és a képviselőket is meglepte az ülés csaknem sima, egészében véve konszolidált lefolyása. Többen elmondták, hogy ez annak volt köszönhető, hogy egy nappal korábban a képviselők csaknem minden programpontban egyeztettek egymással. Reményüket fejezték ki, hogy ez a hatékony módszer a továbbiakban sem fog változni.

 

Mede Géza

 

Képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!