Virgil
  • HUF: 369.30
  • USD: 1.13
  • 2 °C
  • 10 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

Tudatosan szépítik a csallóközi települést – Képriport

Fókuszban a környezettudatosság Nyárasdon.

Gyakori látvány települeseinken a meggondolatlan fakivágás, pedig a fák hasznos részei környezetünknek. Nyárasd községben szerencsére ezzel ellentétes folyamatok indultak, ahol egyre inkább hagyománnyá válik a faültetés és környezetszépítés. 
Faültetés folyamatban.

 

A faluvezetés arra törekedik, hogy a lakosok környezettudatosabban éljenek, ezzel is védve egészségüket.
Krascsenics Lajos, a közhasznú- és foglalkoztatás-ösztönző tevékenységek községi alkalmazottainak koordinátora évről évre több száz facsemetét ültet ki a település bel- és külterületén. Pótolva ezzel a kivágott, kitört fákat, újakat ültetve helyettük.
Több száz facsemete került kiültetésre.
Az önkormányzat szervezésében ezen kívül évente kétszeri lomtalanításra is sor kerül, hiszen akadnak olyan felelőtlen polgárok, akik hulladékukkal saját környezetüket, sőt a falu határat is szennyezik.
A fák megéledéséről is gondoskodnak.

 

Február végéig 200 facsemetét ültettek ki a községben, köztük hársfát, jegenyét. Krascsenics Lajos ötletgazda a Körképnek elmondta, előfordul, hogy a vadállatok akarva-akaratlanul is kárt tesznek a környezetben. „Az őzek például „nagy ellenségei” a facsemetéknek, ugyanis ha az agancsaik takarítása közben megvakaródznak a facsemetéknél, amely vastagsága erre a célra tökéletesen megfelel, kitörik azt.” – fejtette ki.
A Csallóközben számos természeti különlegesség található, Nyárasd községet is varázslatos táj öleli körül a helyiek nagy örömére. Mindez egy kellemes kikapcsolódáshoz, akár sétához is remek lehetőséget kínál.
A faluból, a Görbe utcán keresztül kifelé haladva egy töltéshez ér az ember, ahol friss a levegő, zenél az erdő-mező, az évszak titokzatossága teljes felüdülést kínál az embernek.
Összefolyás.
Nyárasd határában található a Tőkési-ág, ill. a Kis-Duna összefolyása. A két víz „találkozása” nyugtatóan hat a lélekre, feltölti az embert.
Az összefolyásnál Krascsenics Lajos ötletének köszönhetően újra megközelíthetővé vált a természeti kincsekben gazdag út. A lejáró közismertebb neve régi csónakházi út.
A megtakarított út.
Ezt az utat takarították ki alaposan a község alkalmazottai, mely így járhatóbbá is vált. Feltételezhető, hogy az összefolyás-partján is megtalálható nyárfákról kapta a település a nevét.
A Körkép.sk a közeljövőben bővebben is bemutatja olvasóinak, hogy milyen gyönyörű természettel vagyunk megajándékozva, melyet elődeink féltve őriztek, s amit nekünk is becsülnünk kell. A nyárasdi helyszínre pedig minden évszakban újra visszajövünk majd, hogy Önök is láthassák a természet gazdagságát.
További képeink:
A táj varázsa.
Fordítva a táj.
Tükörkép.
A megkoronázott fa.
Télvégi ridegség.
Nyugalom.
Célpont az ég.
Zöld-pompa.
Februárvégi nyugalom.
A kitakarított út.
Az összefolyáshoz vezető másik út.
A nap ajándéka.
Túl a mindenen.
“Égi színjáték.”

 

Fotó és szöveg: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket