A reggeli órákban egy idős néni teker boldogan kerékpárján, hogy a vasárnapi húslevesbe való zöldségeket megvegye. Az egyik helyi édesanya a saláta alapanyagait szerezte be. Volt, aki spárgáért érkezett, mások sajtokért, házi készítésű tésztákért jöttek a kultúrház melletti térre.

 

 

A falubeliek nagy örömére szolgál, hogy immár nem kell nagy távolságot megtenni a saját kiskertből hiányzó friss termékekért.

 

 hirdetes_810x300  

A helyi önkormányzat szervezésében április közepétől hetente két nap – szerda és szombat –  friss, hazai zöldségek, gyümölcsök, nagymama savanyúságok, kézi sajtok kaphatóak az Gellei Piactéren. Többnyire helyi termelőktől, de a környező településekből is érkeztek eladók.

 

 

A sima búzából, tönkölyből készült tészták árusítója és egyben készítője, Pőthe Miriam a Körkép.sk-nak elmondta,

 

„Többféle tésztát készítek, termékeim egész évben kaphatóak piacokon vagy Sárosfán.  Természetesen, a gluténérzékenyekre is gondolok, nekik külön tésztákat készítek. Ezen kívül sajtkészítéssel is foglalkozom.”

 

 

Az ügyeskezű hölgy elárulta, hogy egykor nagymamája is készített ilyen termékeket, tőle viszont sajnos, a technikát, a receptet már nem tudta elsajátítani, így saját magát építette fel. Megtudtuk tőle azt is, hogy bizony rengeteg munkát igényel, de szereti csinálni, termékei talán ezért is páratlanul finomak.

 

 

A pozsonyi piacokon is árusító helyi Zöld Nikolett és nemeshodosi párja, Varga Attila  többek között zöldségeket, gyümölcsöket és savanyúságot kínált. Kertészetük Csallóközkürtön van, ahol Attila szüleivel karöltve kertészkedéssel, termesztéssel foglalkozik.

 

Többféle salátákat árultak – édesebbeket, savanyúbbakat, pikánsat, de isteni téli-kovászos uborka, erős torma, hagymás paprikakrém is szerepelt a kínálatukban. Emellett spárgát, burgonyát, répát, retket, hagymát, paprikát, paradicsomot és egyéb zöldségféléket, valamint gyümölcsöket is árusítottak.

 

 

„Hát, ezeknek a friss, házi zöldségeknek nincs párjuk!” – jegyezte meg az egyik vásárló, a barátságos árusok pedig örömmel beszélgettek vásárlóikkal.

 

 

Iván Lajos, Gelle polgármestere a piaci kezdeményezéssel kapcsolatban hírportálunknak elmondta, hogy céljuk a helyi kistermelők segítése.  Az ötlet eredetéről így szólt,

 

„A megvalósításhoz szükséges lehetőségek községünkben eleve adottak voltak, hiszen a piactér ki van alakítva. Ezt mindenféle rendezvényekre használták, csak éppen piacozásra nem. Örülök, hogy ez most változik.

 

 

Hozzátette azt is, hogy

 

„a faluból sokan járnak más régiók piacaira, s innen jött az ötlet, hogy miért ne adjunk lehetőséget a helyben való árusításra. Fontos viszont, hogy ne külföldi áru, kerüljön eladásra, hanem elsősorban a falubeliek és környékbeliek értékesítsék a portékájukat. Igény esetén indokolt esetben természetesen mások is teret kapnak.”

 

 

Gelle polgármestere hangsúlyozta azt is, hogy nagy álma a falusi légkör visszaidézése és megtartása, amelynek szerves részét képezik a jó hangulatú piacok.

 

„Szeretnénk, ha a fiatalok nem lennének restek a kertbe menni, gazdálkodással foglalkozni, termeszteni és tenyészteni. Hiszen egy nagyon értékes világ ez!”

 

– folytatta Iván Lajos.

 

Kiemelte, hogy Gelle régen is híres volt a vásártartási jogáról (1516-ban), amelynek emlékét egy oszlop is őrzi a templomtéren. „Terveink között szerepel a gellei piactér további terjeszkedése, népszerűsítése!” – zárta.

 

A gellei piac szerdánként és szombatonként 7.00 órától várja a vásárlókat.

 

Képek és szöveg: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 18 olvasónak tetszik ez a cikk.