Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Néhány évvel ezelőtt a csilizpatasi Csemadok fiatal(os) vezetése álmodott egy nagyot, és megszervezte első repülős napját a falu határában. A rendezvény annyira sikeres volt, hogy azóta évente akár több alkalommal is lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek egy kis sétarepülésre.

 

Így lesz ez május 25-én is, mikor a Csemadok csilizpatasi alapszervezete és a Red Baron Team közös munkájának köszönhetően sor kerül a tavasz első egésznapos sétarepüléses akciójára.

 

A szervezők idén is biztosítanak Cesnákat, ultra könnyű gépeket, és ha az időjárás engedi, akkor a sárkányrepülőket is ki lehet próbálni.

 hirdetes_400x285  

 

Elfogadta a rendezők meghívását a péri aeroklub is, akik szintén sárkányrepülőkkel ruccannak át a Csilizközbe.

 

Fantasztikus hangulattal zárták az idényt a csilizpatasi repülőnapon – Képekkel

 

A szervezők gondolnak a közelgő gyermeknapra is, így a repülős napra kilátogató gyerekek részére cukorkaesőt is szerveznek, valamint lehetőséget adnak arra, hogy a gyerkőcök közös fotót készítsenek a repülőkkel és a pilótákkal.

 

Finom ételekről és italokról és kísérőprogramokról a szervezők gondoskodnak.

 

Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvényt más időpontban szervezik meg, így ajánlott figyelni az akció facebook-os eseménymeghívóját.

 

forrás: facebook.com

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.