Nyitókép: körkép.sk/Darnai Bálint

 

Idén is sikeres és jó hangulatú volt a csilizpatasi szezonnyitó repülős nap, melyet a Csemadok helyi alapszervezete és a Red Baron Team szervezett meg a falu határában.

 

Mozgalmas hétvégén vannak túl az alsó-csallóköziek, hiszen Bőstől Csicsóig szinte minden községben valamilyen érdekes program várta az érdeklődőket. Motoros találkozó, őstermelő piac, kajak-kenu szezonnyitó, járási tűzoltó verseny és az elmaradhatatlan sétarepülőzés.

 

Körkép.sk/Darnai Bálint

 

 hirdetes_810x300  

Ez utóbbit a csilizpatasiak honosították meg a Csallóközben, és továbbra is töretlen a lelkesedés a szervezők és az érdeklődők részéről. Darnai Bálint ötletgazda és a repülős nap egyik főszervezője a Körkép.sk-nak értékelve elmondta, hogy

 

„a környék rengeteg izgalmas rendezvénye ellenére, vagy talán épp ezek miatt, most is rengeteg érdeklődő látogatott ki a csilizpatasi lucernaföldre, mely évek óta otthont ad a repülős napjainknak. Délelőtt 10 órától este 18 óráig 100 ember használta ki a szép napos idő adta lehetőséget, és nézte meg a Csallóközt madártávlatból.”

 

Darnai Bálint elmondása szerint folyamatosan 70-80 ember volt kint a rendezvényen, az érdeklődők egymást váltották.

 

„Volt olyan, aki kétszer is felszállt, mivel szerette volna a levegőből nézni a bősi motoros felvonulást”

 

Idén kedvezett az időjárás is a szervezőknek, hisz bevethették a péri aeroklubból érkező sárkányrepülőket Cseh József és ‘Gömbi’ Gömböcz István vezetésével. Ezen kívül az érdeklődők dönthettek úgy is, hogy Kocsis Horváth Krisztián Cesna 172-séből nézik meg többek között a bősi vízerőművet.

 

Körkép.sk/Darnai Bálint

 

A szervezők a finom ételekről és italokról sem feledkeztek meg. Az egésznapos rendezvény során Fábrik Károly biztosította a finom falatokat, ‘Puma’ pedig az omlós kürtöskalácsot.

 

„Minden évben sokan vannak, akik nem próbálják ki magát a repülést. Nekik különféle apró ajándékokkal kedveskedtünk, valamint lehetőséget biztosítottunk arra, hogy lefényképezkedhessenek a gépekkel és a pilótákkal.”

 

nyilatkozta portálunknak Darnai Bálint, akitől azt is megtudtuk, hogy a rendezvény másik főszervezője, Nagy H. Tamás közbenjárására a komáromi Subaru és Lada szalon is képviseltette magát két személygépkocsival, melyeket szintén kipróbálhattak az érdeklődők.

 

Körkép.sk/Darnai Bálint

 

„Bennünket is meglepett, hogy mekkora sikere volt a repülők mellett az autóknak.”

 

A csilizpatasiak tervei közt szerepel még idén egy szezonzáró repülős nap is az ősz folyamán, mely a hatodik, egyben utolsó ilyen alkalom lenne a falu határában található lucernaföldön.

 

„A szövetkezet ezt követően valószínűleg kukoricát vet majd az eddig használt földterületre, így új helyszín után kell néznünk.”

 

zárta a főszervező.

 

Körkép.sk/Darnai Bálint

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!