Nyitókép: Kapusník Csaba

 

A palásti Rákóczi Szövetség június 1-jén immár ötödik alkalommal szervezte meg a Rákóczi Íjásza versenyt, mely a résztvevők számából ítélve egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A verseny mára „kinőtte” Palástot, hiszen idén zselízi, farnadi, ipolynyéki, deméndi és ipolysági versenyzők is csatasorba álltak. Az érdeklődők száma minden korábbi rekordot megdöntött, a harminc versenyző mellett közel ugyanennyi kíváncsiskodót vonzott a Palásthy-kastély udvarára az esemény.

 

(fotó: Kapusník Csaba)

 

A verseny több kategóriában zajlott, a gyermekek korcsoportok szerint mérhették össze tudásukat, a felnőttek három kategóriában mutathatták meg, ki bánik ügyesebben a sport- és tradicionális íjjal.

 

 hirdetes_400x285  

„Szeretnénk megmozgatni az embereket, főleg a fiatalokat, a gyerekeket. Az íjászat egy nagyon régi foglalkozás, valamikor őseink íjjal vadásztak, harcoltak. Az íj az egyetlen fegyver, mely évszázadokon, évezredeken keresztül megmaradt az ember kezében, mára egy kedvelt sporteszköz. Magyarországon már egy népszerű sportág, a Felvidéken is egyre kedveltebbé válik, ezért mi is próbálunk minél több embert bevonni a sportba, hiszen a fiatalokat önuralomra, hagyománytiszteletre tanítja. Nagy előnye, hogy űzheti idősebb, fiatalabb egyaránt”

 

– foglalta össze a verseny céljait Hojsza Zoltán, a verseny egyik szervezője.

 

(fotó: Kapusník Csaba)

 

A szervezők szerint a sportág Paláston egyre felkapottabb, egyre több fiatal vesz kezébe íjat, ám nem minden esetben, nem mindenhol könnyű bevonni a fiatalokat.

 

„Én a párom révén kezdtem íjászkodni, ő vezeti Zselízen a Toportyán Íjászcsapatot. Zselízen sajnos nagyon kevesen érdeklődnek az íjászat után, húszan-harmincan kezdtük, most körülbelül öt aktív tagja van, aki rendszeresen jár gyakorolni és versenyekre. Az oka az emberek mérhetetlen kényelmessége és nemtörődömsége”

 

– magyarázza Szalai Doris, zselízi íjász.

 

„Pedig a sport, az íjászat képes összehozni az embereket, itt is sok barátra leltünk, ismerősre, érdekes kikapcsolódás, és mégis egy magyar kötődésű szép hagyomány”

 

– folytatja Petrovics Péter, a Toportyán Íjászcsapat vezetője.

 

Telitalálat (fotó: Kapusník Csaba)

 

Fontos, hogy a szülők is próbálják az íjászat felé terelni gyermekeiket, hiszen e sport a szabadban, a friss levegőn űzhető, emellett több izmot is megmozgat.

 

„Nagyjából négy-öt éve foglalkozom íjászattal, Paláston kezdődött, akkor egyből sikerült második helyen végeztem. Azóta sem volt ilyen jó eredményem, de inkább a hangulat miatt járok versenyekre: friss levegő, kint vagyunk a szabadban, jó a társaság, sok érdekes helyre eljut az ember, sok érdekes emberrel megismerkedik. Most a feleségemmel jöttem, aki kategóriájában megszerezte a második helyet, de előző években jöttek a kislányok is”

 

– nyilatkozta portálunknak Zsolnay Zoltán, aki Ipolyságról érkezett a versenyre.

 

Az érmeket Bohus Barbara, a palásti Rákóczi Szövetség elnöke adta át. (fotó: Lúcia Martonová)

 

A Lévai járásban a következő versenyre Farnadon kerül sor június 22-én, a Thury Kupa elhódítására augusztus elején nyílik lehetőség a palásti 1552-es emlékparkban.

 

A verseny eredményei:

 

1.kategória (10 éves korig): 1.Marton Sebastian, 1. Kissová Júlia, 2.Polónyi Ádám, 3. Stanko Gergely

 

2. kategória (15 éves korig): 1. Farkas Kinga Katalin, 1. Izsó Nándor, 2. Bordáč Tiffany, 2. Slavíček Vladimír

 

3. kategória (ifi): 1. Drozdík Nikolett

 

4. Felnőttek (nők): 1. Stanko Tímea, 2. Zsolnay Szilvia, 3. Szalai Doris

 

5. Férfiak (tradicionális íj): 1. Petrovics Péter, 2. Kiss Jozef, 3. Chládek László

 

6. Férfiak (sportíj): 1. Valent László, 2. Kiss Ferenc, 3. Bendík Mátyás

 

Kapusník Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 15 olvasónak tetszik ez a cikk.