Íjászkodással, „mocsárjárással”, arcfestéssel, kézműveskedéssel szülő-gyermek focival, labdajátékkal, valamint rovásírással színesített júniusi rendezvény zajlott a nagymagyari alapiskola udvarán.

 

Örömteli focizás. .

 

Az oktatási intézmény környéke gyermekzsivajtól volt hangos. Az alapiskola mellett működő szülői szövetség immár második alkalommal tartott Családi napot, ahol a diákok szüleikkel együtt kapcsolódtak ki.

 

Kellemes beszélgetések.

 

 hirdetes_810x300  

Holubiczky Mónika, a Szlovákiai Magyar Szülői Szövetség helyi szervezetének elnöke a Körkép.sk-nak elmondta, hogy a tavalyi hagyományteremtő rendezvény sikerén felbuzdulva idén gazdagított programmal tartották meg a Családi napot az iskolában.

 

Életmentési percek.

 

A Szlovák Vöröskereszt somorjai alapszervezete egészségügyi tanácsadást tartott. Bemutatta a vészhelyzet során szükségszerű cselekedeteket, a helyes újraélesztés módját. A helyi tűzoltószervezet a tűzoltás módját ismertette a jelenlévőkkel,  a gyermekek pedig a tűzoltást is kipróbálhatták. A tűzoltók ráadásként habpartyval is kedveskedtek a diákoknak, azok nagy örömére.

 

A tűzoltás élménye.

 

A családi napon távirányítós kisautók és dronok bemutatóját is megtekintették a szülők, gyermekek. Népi játékokból sem volt hiány, hiszen a jelenlévők kipróbálták többek között a társas „mocsárjárást”, horgászást, csoportos síelést és az íjászkodást is. Eközben a helyi MT Family tánccsoport szórakoztatta a közönséget.

 

Habparty.

 

Családi foci és kidobó is volt, ahol anya-apa-gyerekek együtt játszottak. Gasztroélmény fűszerezte a programokat, az éhséget gulyással, hasábburgonyával és pecsenyével lehetett csillapítani. Természetesen, a szervezők az ínyenceknek is kedveskedtek, akik sütivásáron válogathattak kedvükre.

 

Az ízletes ételeket biztosító csapatok egyike: Keszőcze Csaba, Szabó Ferenc, Méry Tibor és Nagy János.

 

„Az ízletes ételeket és finomságokat a szülők biztosították. Nagy örömünkre szolgál, hogy köztük olyanok is voltak, akiknek gyermekei már elballagtak iskolánkból. A rendezvény megvalósulását köszönhetjük a szervezeteknek, szülőknek és a támogatóinknak.” – fogalmazott Holubiczky Mónika.

 

Az ízletes ételeket biztosító csapat: Keszőcze Zoltán, Farkas Róbert, Hollosi István, Mikóczi Lajos, Németh László, Csóka István.

 

„Célunk az volt, hogy a diákok és szülők az intézmény falain belül is találkozzanak, megismerjék egymást. Jó érzéssel tölt el, hogy mindenki jól érezte magát, amit az is bizonyított, hogy egészen az esti órákig elhúzódott a rendezvény” – tette hozzá.

 

Táncbemutató.

 

Dudás Tímea, a Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónője a Körkép.sk-nak megerősítette, hogy a rendezvény célja, hogy a tanárok, szülők, gyermekek felvegyék egymással a kapcsolatot, kötetlenül beszélgethessenek, hiszen többnyire csak a hivatalos intézkedések, ügyek miatt találkoznak.

 

 

„A tavalyi kezdeményezésnek jómagam és a pedagógusaink is nagyon örültünk. Szeretnénk jobban megismerni a szülőket, beszélgetni velük.”

 

Kézműves foglalkozások.

 

„A családi nap nagy sikert aratott. Remélem, sikerül hagyományt teremteni!” – zárta.

 

Focizás.

 

Rovásírás-bemutató.

 

A szakácsok egyike a helyi alapiskola diákja volt.

 

A fajátékok vidám kipróbálása.

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.