Nyitókép: Kapusník Csaba

 

Csak az hal meg, akit elfelejtenek – tartja a mondás. Csáky Károly ipolysági néprajzkutató, helytörténész évtizedek óta tevékenykedik azért, hogy a történelmi Hont vármegye – s ezen belül Ipolyság – híres szülöttjei, polgárai, azok munkássága és cselekedetei ne vesszenek a múlt homályába. Eme értékmentő munka részeként került sor a Temetőjárás címmel megrendezett honismereti sétára a városi köztemetőben június 27-én.

 

Csáky Károly helytörténész. (Fotó: Kapusník Csaba)

 

A temetőjárás kezdetén Csáky rámutatott, hogy a ma is használatos ipolysági köztemető fiatalnak számít a maga nemében, hiszen mindössze 112 éve, 1907. június 27-én szentelték fel és nyitotta meg kapuit. A régi köztemető ugyanis a mai postahivatal területén helyezkedett el, amit eredetileg sétatér létrehozása céljából számoltak fel.

 

 hirdetes_810x300  
A központi keresztnél. (Fotó: Kapusník Csaba)

 

A régi és az új temető közti kapcsolatot, folytonosságot azonban sikerült megteremteni, hiszen – amellett, hogy számtalan maradványt, sírt és síremléket helyeztek át – az 1777-ből származó központi kereszt a régi temető felszámolása után új temetőbe került.

 

„A halotti anyakönyvek tanúsága szerint az első embert július 6-án temették ide, bizonyos Rúrik Máriát, aki harminc évesen halt meg tüdővészben. A második halott Haskó János volt, feljegyzések szerint sírjába olyan csontokat is helyeztek, melyek az Iskola utca kialakításakor kerültek elő. Ez abban az időben gyakorlat volt. Ha felújításkor, illetve egyéb munkálatok alatt csontokat találtak, betették az éppen kialakított, adott temetkezési helyre”

 

– ismertette a korabeli temetkezési szokások egy szeletét a helytörténész.

 

(Fotó: Kapusník Csaba)

 

A séta folyamán a résztvevők több jelentős ipolysági személyiség sírjához is elzarándokoltak (Schreiber Aladár, Sántha Béla, Hederváry Antal), Csáky Károly jóvoltából megismerhették többek között Zanoletti József ügyvéd, városbíró munkásságát, Salkovszky Jenő ügyvéd, lapszerkesztő, közéleti személyiség életútját, aki szlovák tartománygyűlési, majd – a visszacsatolás után – magyar országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. Ha szóba jött a visszacsatolás: épp Zanoletti és Salkovszky voltak azok, akik a Városháza erkélyén állva üdvözlő beszéddel fogadták a bevonuló honvédeket 1938 októberében.

 

Salkovszky és Zanoletti üdvözli a magyar honvédeket. (hu.sahy.sk)

 

Ipolyság egyik legnagyobb hatású egyénisége, Kovács Sebestény Endre sebészorvos sírja is az új temetőben található, aki többek között Arany Jánost, Madách Imrét és Deák Ferencet is kezelte. Kiváló sebészorvos volt, jelentősége mégis inkább abban áll, hogy ő alapította a város első modern kórházát 1900-ban, melynek aztán igazgatója lett. Emellett közéleti, kulturális tevékenysége is jelentősnek mondható.

 

(Fotó: Kapusník Csaba)

 

Talán Poliakovits Iván története volt a legérdekesebb, aki – valószínűleg – szlovák származású pap volt, mégis a következő szöveg olvasható a fejfáján: „Szerette Istenét, egyházát és magyar hazáját.”

 

(Fotó: Kapusník Csaba)

 

„Poliakovits szlovák falvakban végezte istentiszteleteit, volt például Csesztvén is. Kálnay Nándor írja, mi mindent cselekedett ott Poliakovits. Érdekes fordulatot vitt véghez a faluban. Azt írja ő maga, hogy hetente háromszor volt szlovák mise, egyszer magyar mise, hiszen zömmel szlovákok laktak a faluban. Viszont rájött, mikor gyóntak, nem tudtak szlovákul gyónni. Úgy gondolta, valószínűleg nem is igazi szlovákok, ezért kérte a püspököt, hogy legyen inkább heti három magyar mise, és egy szlovák. Ez azért is érdekes, mert valószínűleg ő maga is szlovák gyökerű volt”

 

– mesélte Csáky.

 

Előadónk még sétánk elején felhívta a figyelmet, hogy az ipolysági temetőben több olyan egykori sági polgár nyugszik, akiről érdemes volna megemlékezni, a szűk időkeret azonban válogatásra kényszerítette. Ez esetben viszont: izgatottan várjuk a folytatást!

 

Kapusník Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.