Nyitókép: Kapusník Csaba
„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – jelentette ki II. Vilmos német császár 1914 augusztusában. Ekkor még kevesen sejtették, hogy a villámháborúként induló konfliktus mennyi szenvedést hoz Európának, s benne az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek.
Az első világégés kitörésének 105. évfordulóján, június 28-án, Ipolyságon is megemlékeztek az első világháború és az azt követő határharcok ipolysági áldozatairól.
„2014-től folyamatosan emlékezünk a maga korában nagy háborúként emlegetett első világháború eseményeire és következményeire. Ma is egy ilyen következmény centenáriuma alkalmából gyűltünk össze. Nem csak a háború következménye volt ez, hanem több helytelen döntésé is. Amikor a Magyar Királyságot belekényszerítették a háborúba, amikor a nagyhatalmak nem vették figyelembe az etnikai arányokat az új államhatárok kialakításánál. Ez vezetett a 38-as határrevízióhoz, a második világháborúhoz, majd az ártatlan embertömegek jogfosztásához is”
– fogalmazta meg nyitóbeszédében Pálinkás Tibor, a Csemadok ipolysági szervezetének elnöke.
A megemlékezés a városi temetőben található, az Ipoly-menti határharcok hősi halottainak tiszteletére állított emlékmű megkoszorúzásával ért véget. A rendezvény a Városházán folytatódott, ahol a Tóth György magángyűjteményéből összeállított kiállítást tekinthette meg a közönség.
A kiállításmegnyitó után történelmi és hadtörténeti előadások következtek. Stencinger Norbert hadtörténész felvázolta az első nagy világégés legfontosabb mozzanatait, hadmozdulatait, a szarajevói merénylettől a Bruszilov-offenzíván keresztül az igazságtalan békediktátumokig. Előadásában jól érzékeltette mindazokat a borzalmakat, amiket a hadszíntereken harcoló honvédek átéltek.
A látszat néha csal, ugyanis a háború nem teljesen úgy néz ki, ahogyan a hollywoody producerek elénk tárják a mozivásznon. A háború a család hátrahagyását jelenti, a bajtársak elvesztését, éhezést, folyamatos pszichikai nyomást, stresszt, vért, leszakadt végtagokat és foszladozó hullák szagát.
Nem csoda tehát, hogy volt, aki minden áron szabadulni akart e földi pokolból, vállalva ezzel tettének lehetséges, súlyos következményeit.
„Ennek a napnak is megvolt a maga szenzációja. A zászlóaljunk törzsénél szolgáló egyik sváb fegyvermester, hogy megszabaduljon a mindjobban közelgő veszedelemtől, meglőtte a lábát. Elkövette az egyik legsúlyosabb vétséget, amelyért a harcvonalban halálbüntetés jár. Egy cipót kötött a lábfejére, hogy a lövés ne okozzon pörkölést, és ne ismerjék fel, milyen közel érte a golyó. Csak egyre nem számított: a fájdalomtól és a belső izgalomtól elájult, és úgy fedezték fel tettének kétségbevonhatatlan bizonyítékaival együtt. Állítólag másnap már halálra ítélték és kivégezték”
– idézett Nagy Imre kadét doberdói naplójából az előadó.
Stencinger prezentációja során helytörténeti adalékokkal hozta közelebb a közönséghez az előadást. A veszteséglisták adatai szerint 24 ipolysági honvéd halt hősi halált a harcokban, 79 megsebesült és 111 fő hadifogságba esett.
Az est második előadója, Tyekvicska Árpád történész inkább regionális, helytörténeti vizekre evezett előadásban (balassagyarmati, ipolysági és lévai ellenállás), de rámutatott a fegyverletételt követő magyarországi politikai káosz és a szégyenletes trianoni béke közötti összefüggésekre is.
„A békekonferencia megnyitása idején a wilsoni pontok háttérbe szorultak, ezt azonban a Károlyi-kormány nem vette észre. Bíztak az antant igazságosságban, kitartottak a pacifizmus ellen, ami egyet jelentett az önvédelem feladásával. Így Magyarország teljesen kiszolgáltatottá vált. Tulajdonképpen Károlyi pacifizmusa volt az akadálya, hogy a trianoni katasztrófát elkerülhessük”
– vélekedett Tyekvicska.
A résztvevők az előadásokat követően lehetőséget kaptak kérdéseik feltevésére, ezután a rendezvény kötetlen beszélgetéssel ért véget.
Kapusník Csaba
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.