A Körkép.sk a koronavírus-járvány első heteiben bejárta a Csallóköz nagyobb városait, településeit, hogy felmérje a helyi hangulatot. Képriportjaink Nagymegyerről, Komáromból, Gútáról, Bősről és Dunaszerdahelyről.
Üzletek, bankok előtti sorok. Somorján továbbra is sokan járnak gyógyszertárba és még mindig nagy mennyiségben vásárolják a vitaminokat.
Nehezen áll vissza az élet a Pozsonyhoz közeli kisvárosban. A bevásárlásokat tekintve már érzékelhető némi változás, készletfelhalmozásnak már nyoma sincs.
„Végre már visszaállt a húsvét előtti állapot. Az emberek már nem a világvégére készülnek így, hogy hetente csak egyszer nincs nyitva üzlet”
–  tudtuk meg az egyik üzletlánc elárusítójától. Érdeklődésünkre elmondta azt is, hogy manapság már kevesebb liszt fogy, viszont a tésztaféléket, a tejet és a drogériaszereket továbbra is vásárolják.
„Kíváncsi vagyok, mennyire változik majd a helyzet a szerdától életbe lépett óvintézkedések enyhítésével”
– tette hozzá.
Kígyózó sorok állnak a Szlovák Posta helyi kirendeltségénél, a bankoknál, a drogériáknál és azoknál a helyeknél, ahol arcmaszk és annak megvarrásához szükséges anyag kapható.
„Jaj, már vége lehetne ennek!”
– halljuk az egyik újságárushoz igyekvőtől, aki nem bírja megszokni a megváltozott nyitvatartási időt.
A sorukra várakozó vásárlók közül többen arról beszélgettek, hogy  mennyire eleguk van már a kialakult helyzetből. Mások kezükben telefonnal várakoztak.
Néhányan a betérnek a templom előcsarnokába egy kis lelki nyugalomért, illetve hogy pótolják a szentmise hiányát. Egy-egy idősebb helyi lakost is látunk, ahogy a bevásárlásból hazafelé igyekezve kicsit megpihen.
A koronavírus-járvány miatti félelem és óvintézkedések nagyban megváltoztatták a város összképét. A zárva tartó üzletek, az arcmaszk fölötti aggódó tekintetek, a kint lévő embereknél érzékelhető idegesség mind hozzájárultak a változáshoz. Mindezek ellenére a járókelők közül többen megcsodálták a gyönyörű somorjai tulipánokat…
További képeink:
Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.