Nyitókép: TIS

 

A Transparency International Slovensko (TIS) immáron az ötödik, a megyék átláthatóságát rangsoroló listáját tette közzé.

 

A TIS tájékoztatás szerint a megyék évente 1,6 milliárd euróval gazdálkodnak, ami több annál, mint amennyit az egészségügyi minisztérium kap. A megyék ezt a pénzt az utak javítására, az elővárosi buszközlekedésre, az idősotthonokra és a regionális kórházakra fordítják.

 

 hirdetes_810x300  

Mivel a megyék ilyen hatalmas pénzösszeggel gazdálkodnak, ezért a TIS 2011 óta körmére néz a megyeelnököknek és a képviselőknek, és kiértékeli, mennyire nyitottak a megyék a nyilvános ellenőrzések előtt.

 

Forrás: TIS

 

2020-ban a TIS által felállított ranglista első helyét Trencsén megyének sikerült megszereznie, amit 2013 óta a smeres Jaroslav Baška irányít. Baška a HZDS-es Pavol Sedláčektől vette át a posztot 2013-ban, amikor is Trencsén megye a ranglista utolsó helyén állt. Baška fő céljaként a hivatal nyitottságát és átláthatóságát határozta meg, s négy évvel később, 2017-ben már sikerült a megyét az első helyre juttatnia. A vezető pozíciót pedig három év után, 2020-ban is sikerült megőriznie.

 

A ranglista második helyén a Marian Kotleba vezetése alatt zuhanásnak induló Besztercebánya megye végzett, amit az új megyeelnöknek, Ján Lunternek az autóbusz problémák ellenére is sikerült az 5. helyről a 2. helyre feltornáznia.

 

A TIS ranglistájának 3. és 4. helyén a középjobboldali pártok által támogatott megyeelnökök végeztek, akik a hivatalok nyitottságát illetően jelentős eredményeket értek el. Így szerezte meg a harmadik helyet Kassa megye Rastislav Trnka megyeelnökkel az élen, a negyedik hely pedig Nagyszombat megyéé lett, élén Jozef Viskupičcsal.

 

Forrás: TIS

 

A ranglista csupán a tevékenységek egyes részeit értékeli, köztük például a gazdaságot. Azonban minél magasabb helyet ér el egy megye, annál könnyebb a nyilvános ellenőrzése. Jó hír, hogy az új ranglistán az összes megye helyzete javult, sőt átlagban rekord eredményeket értek el. Megjelentek az etikai kódexek, a várólisták az idősotthonokba és a participatív költségvetések is.

 

A 2017-es ranglistához viszonyítva a legnagyobb ugrást Kassa megyének sikerült elérnie, ugyanis a 8. helyről sikerült a 3. helyre feltornáznia magát.

 

Idén a legrosszabb, 8. helyezést Pozsony megye érte el. Bár a megye az utóbbi hetekben aktívan harcolt a koronavírus ellen és a weboldalát is helyre tette úgy látszik, egyelőre mindez kevés volt.

 

TIS/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!