Több ember volt az utcákon, kihasználták a szépségápolási szolgáltatásokat és az üzletek újranyitását is.

 

Dunaszerdahelyi korkép a kilábalás 2. és 3. fázisában.

 

 

 hirdetes_810x300  

Voltak, akik azonnal kihasználták az éttermi teraszokat és már az aznapi ebédet is ott fogyasztották. Láthatóan a fagyizás is beindult.

 

 

Megfigyeltük azt is, hogy a tömegközelekedési eszközökre igyekezve felszállás előtt még körülnéztek a ruhaüzletek kirakataiban is.

 

 

Többen kihasználták a szépségápolási szolgáltatásokat. Volt, aki ugyan időpont nélkül, de a szalon előtt állva várt a sorra jutásra. A hajvágatás, – festés, manikűr, szemöldök- és műszempillaigazítás is ezerrel beindult.

 

Újra megnyíltak a templomok, ismét lehet nyilvános szentmiséket tartani

 

Az idősebb korosztályból jópáran  a tepmlomhoz igyekeztek megnézni, mikor vehetnek újra részt szentmiséken.

 

„Már alig várom, hogy templomba mehessek. Igaz, teljesen más lesz minden a korlátozások miatt, de nem baj, kibírjuk, sokmindent kibírtunk már!” – fogalmazott egy idős néni.

 

Az emberek örömmel vették, hogy a tisztifőorvos által az idősek számára kijelölt bevásárlóidő csak a drogériákra és az élelmiszerüzletekre van korlátozva. Főleg a postai szolgáltatások korlátozások nélküli igénybevételét díjazta a többi korosztály.

 

 

Láthatóan újra beindult az élet a Dunaszerdahelyi járás központjában. Lassan a háziorvosok is újrakezdik az időpontra érvényes szűrő vizsgálatokat.

 

Az emberek bizakodnak és kitartanak. Egy jobb jövő és az egészség reményében.

 

Laky Erzsébet

Dunaszerdahely a koronavírus-járvány kellős közepén – Helyszíni riport, helyzetkép (Fotókkal)

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.